Egy napja bejegyzett MSZP-s tulajdonú cégtől rendel elemzéseket az MSZP

A kft ügyvezetője régi MSZP-s háttérember, tulajdonosa pedig a párt egyik alapítványa.

Egy napja volt bejegyezve a Szociális Demokráciáért Intézet Nonprofit kft, máris megbízta az MSZP egy 35 milliós megbízással. A döntés persze nem túl meglepő: a cég ügyvezetője régi szocialista háttérember, a tulajdonosa pedig a párt egyik alapítványa - íra a Hvg.hu.

A párt frakciója öt hónapra majdnem harmincötmillió forintot, vagyis havi 7 millió forintot fizet az alig három hete alapított vállalkozásnak.  

Az országgyűlés szerződései között fellelhető adatok szerint a Szociális Demokráciáért Intézet Nonprofit kft-t egy nappal a szerződéskötés előtt jegyezte be a cégbíróság. A 3 millió forintos tőkével alapított cég ügyvezetője Szeredi Péter, az MSZP egykori frakciótitkára, Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter kabinetfőnöke, nem mellesleg pedig  az MSZP volt EP-képviselőjének, Herczog Editnek a férje, a tulajdonosa pedig az MSZP-alapítású, a párt központjául is szolgáló konferenciaközpontot is tulajdonló Villányi úti Konferenciaközpont és Szabadegyetem Alapítvány.

Ez utóbbi elnök-igazgatója Őrsi Gergely, az MSZP budapesti alelnöke, de a kuratórium tagja a bírósági nyilvántartás szerint Puch László, az MSZP volt pénztárnoka is.

A lap úgy tudja: a Tóth Bertalan pártelnök-frakcióvezető által aláírt szerződés szerint a kft a frakcióval egyeztetett kutatási tervek szerinti adatgyűjtést és feldolgozást, illetve ezek prezentálását végzi majd.