Újra levelet írtak a szakszervezetek Orbán Viktornak, de legalább még mindig írhatnak

Itt jogállamiság van.

A sztrájkbizottság öt pont köré rendezve fogalmazta meg a követeléseikről szóló, Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett levelet, amelyet szerdán adtak át. Ismeretes, hogy az előző levéllel is mekkora sikert értek el.

Jól jellemzi az országot, és az Orbán Viktor által jogállamiságnak nevezett hazai berendezkedést, hogy a SZEF Ügyvivő Testületének kezdeményezésére 2019. január 28-án alakult meg az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság, de azóta sem sikerült érdemben egyeztetni, vagy csak reagáltatni a kormányzatot a követeléseikkel kapcsolatban.

Az OKSZ azt követeli, hogy emeljék a közalkalmazotti fizetési osztályok első fizetési fokozatait, a köznevelésről szóló törvény vonatkozó jogszabálya szerinti illetményalap számításának vetítési alapja legyen a mindenkori minimálbér, valamint 100 százalékkal emelkedjen a költségvetési törvényben meghatározott, a közalkalmazottak jogállásáról szóló törvény szerinti illetménypótlék számítási alapja.

Követelik továbbá, hogy azon közszolgálati ágazatok esetében, amelyeknél korábban ágazati pótlékot - bölcsődei, szociális ágazati összevont, kulturális - állapítottak meg, a pótlék összegét számítsák be az illetménynövekedés, a jubileumi jutalom, valamint egyes bérpótlékok számítási alapjába.

Az OKSZ képviseli az MKKSZ kormányzati tisztviselők és önkormányzati köztisztviselők keresetének rendezésére irányuló sztrájkkövetelését. 

A sztrájkbizottság az egyeztetések eredményének függvényében dönt az esetleges sztrájk időpontjáról - írták a kormányfőnek címzett levélben.

Az Országos Közszolgálati Sztrájkbizottság ügyvivője Földiák András, a SZEF elnöke. Tagjai a Bölcsődei Dolgozók Demokratikus Szakszervezete, a Hírközlési, Média és Távközlési Szakszervezeti Szövetség, a Közművelődési és Közgyűjteményi Dolgozók Szakszervezete, a Külügyminisztériumi Dolgozók Szakszervezete, a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete, a Pedagógusok Szakszervezete, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete, a Szociális Területen Dolgozók Szakszervezete és a Tudományos és Innovációs Dolgozók Szakszervezete.