70 százalékkal csökkent az építőipari szakmát tanulók száma

Pedig a kivándorlási válság miatti munkaerőhiány most jól fizet.

Míg 10 éve még 30 ezer diák tanult valamilyen építőipari szakmát, mostanra ez a szám 9 ezerre csökkent - mondta Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke péntek reggel az M1 csatornán.

Az elnök elmondta, ennek a helyzetnek a kezelésére azt a javaslatot tették, hozzanak létre gyakorlati képzőközpontokat az ország nagyobb régióiban, és azok a nagy cégek, amelyek önmaguk is képesek a képzést megszervezni, kapjanak jogszabályi hátteret ehhez.

Hozzátette, mindkét megoldás alkalmas lehet a felnőttképzésre is, mint bázisintézmény.