A Fidesz az Európai Néppárt frakciójában sem szólalhat meg

A Fidesz az Európai Néppárt frakciójában sem szólalhat meg

Nem csak a pártcsaládban, hanem a frakcióban is némára állították Orbán Viktort.

Nem csak a pártcsaládban, hanem a parlamenti frakcióban sem lesz többé mozgástere a Fidesznek, írja az Azonnali. A lap szerint miután szerdán közös megegyezést kialkudva felfüggesztették az Európai Néppártban a Fideszt, valójában a szankciók nem csak a pártcsaládra, hanem az európai parlamenti frakció munkájára is vonatkoznak.

A Fidesz tagjai nem vehetnek részt a pártcsalád ülésein, nem szavazhatnak és nem viselhetnek tisztségeket a párton belül, ráadásul mindez igaz a frakcióra is.

A különbség a pártcsalád és a frakció között az, hogy a frakcióban nem csak a pártcsaládhoz tartozó tagok ülhetnek.

Az Azonnali megkérdezte a néppárti frakciót, hogy mennyiben befolyásolja a frakció munkáját a pártcsalád döntése, és megtudták, hogy az üléseken ugyan részt vehetnek, de nem szavazhatnak, tehát nem vehetnek részt a döntéshozatalban, nem jelölhetnek pozíciókra jelölteket.

Arról viszont még nem döntöttek, hogy az Európai Parlament mostani ciklusának utolsó két ülésére leváltják-e a frakcióvezető-helyettesként dolgozó Szájer Józsefet.

(Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda/Szecsődi Balázs)