Budapesten akadt fent az Iszlám Állam egyik hóhéra

Az EUROJUST magyar és belga nemzeti tagjai, a belga igazságügyi hatóságok, a Terrorelhárítási Központ (TEK), a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal, valamint a Fővárosi Főügyészség gyors és hatékony együttműködésének köszönhetően fény derült arra, hogy a szír férfi 2016. óta az Iszlám Állam (ISIS) nemzetközi terrorszervezet tagja.

A nyomozás adatai alapján 2016-ban a szíriai Homs városában egy helyi lakos megtagadta, hogy csatlakozzon a terrorszervezethez, bosszúból és a civil lakosság megfélemlítése céljából a csatlakozást megtagadó mintegy 20 családtagját kivégezték. A Magyarországon elkapott szír állampolgár megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy a lefejezéssel végrehajtott emberölésekben személyesen is részt vett - tudósít az ügyészség.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség nyomozó ügyészei a TEK munkatársainak segítségével a mai napon őrizetbe vették a férfit és gyanúsítottként hallgatják ki minősített emberölés bűntettével elkövetett terrorcselekmény bűntette és terrorcselekmény előkészülete miatt.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség indítványt tesz a gyanúsított letartóztatására.