Emléknappá nyilvánítaná Mansfeld Péter kivégzésének napját a Jobbik

A politikai okokból üldözött, megkínzott vagy meggyilkolt gyermekek és fiatalok emléknapja lenne.

Március 21-én volt a 60. évfordulója annak, hogy a 18. életévét éppen csak betöltött ’56-os pesti srácot, Mansfeld Pétert kötél általi halálra ítélte és kivégeztette a kommunista diktatúra.

Ennek apropóján a jobbikos Bencsik János határozati javaslatot nyújtott be az országgyűlésnek, amely

„március 21-ét a politikai okokból üldözött, megkínzott vagy meggyilkolt gyermekek és fiatalok emléknapjává nyilvánítaná.”

A képviselő úgy véli, illő lenne emlékezni azokra a fiatalokra, sok esetben védtelen gyermekekre, akik a haza szabadságáért és függetlenségéért vérükkel fizettek, mint írja

„gondoljunk csak a trianoni országvesztés után vasúti kocsikban ételért könyörgő menekültekre, az éppen ma 100 éve megalakult Tanácsköztársaság pogromjainak áldozataira, az 1944 nyarán bevagonírozott százezrekre, a szovjet katonák által meggyalázottakra vagy az 1956-ban fegyvert ragadó pesti srácokra.”

A párt csütörtök este a Mansfeld Péter parkban tartott megemlékezést.