Szalai: elkeserítő az egész csapat

Őszinte.

Szalai Ádám a tegnapi, Szlovákia elleni vereség után sem kertelt, arról beszélt, hogy védekezésben és támadásban is volt tervük, de ebből sok mindent nem sikerült véghezvinni, sőt, azt mondta, hogy

elkeserítő a védekezésünk, igazából az egész csapat

Az első gól szerinte nagyon kiábrándító volt, mert nagyjából kilencen voltak a 16-oson belül. Szalai azt is hozzátette, nem arról kell beszélni, hogy melyik az értékesebb csapat, hanem a taktikai felkészültséget kell nézni, ami maximálisan megmutatkozott tegnap.

Az évek óta Bundesligában légióskodó támadó szerint nem kevés a három napos felkészülés, mert az összes válogatottnak ennyi ideje van, mégis úgy tudják alkalmazni a taktikai utasításokat, hogy azok működjenek, itt az a kérdés, hogy ki milyen szintről, ki milyen bajnokságból, ki milyen taktikai felkészültséggel érkezik a csapathoz.

(Fotó: Illyés Tibor / MTI)