Március 30-án temetik Baló Györgyöt

Blikk információi szerint Baló György temetését március 30-án, 14 órától tartják a Farkasréti Temetőben.

A temetés nem sajtónyilvános, de a család szeretettel várja azokat, akik az elhunytat tisztelték és szerették, ezért kegyeletüket le kívánják róni. A Blikk cikke szerint a család azt kéri, hogy a temetésre mindenki csak egy szál virágot hozzon, "a csokorra vagy koszorúra szánt összeggel ajándékozzanak meg nehéz sorsú családokat vagy nemes célú szervezeteket".

Baló György hosszú betegség után, 72 éves korában hunyt el 2019. március 18-án.

Meghalt Baló György

A család közleménye szerint Baló György méltósággal viselt, hosszú betegség után hunyt el szerettei körében. Temetéséről később intézkednek. Baló György 1947. június 14-én, Budapesten született. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-angol-német szakon. A Magyar Televízió (MTV) külpolitikai szerkesztőségében dolgozott 1975-től, valamint a Mozgó Világ munkatársa is volt; 1989-ben a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöki tisztségét töltötte be.