A bizonytalanok többsége is egyetért a Fidesz Néppártból való kizárásával

Felmérés.

A társadalom többségének az a véleménye, hogy jogtalanul függesztette fel az Európai Néppárt (EPP) a Fidesz tagságát – derül ki a Népszava megbízásából mérő Publicus Intézet kutatásából.

A kormánypárt szinte teljes tábora igazságtalannak gondolja a lépést, míg a táboron kívül esők többsége jogosnak tartja a büntetést.

Az ellenzéki táboron belül 65-82 százalék közötti arányban helyeselték a Néppárt döntését, de még a bizonytalan pártválasztók többsége is úgy gondolja, hogy okkal kapta a Fidesz a büntetést.

A Publicus emellett a magyarok és az EU viszonyát is vizsgálta, amiből az a meglepő eredmény született, hogy hiába küzd a kormánypárt már évek óta Brüsszel ellen, a Fidesz hívei sem azonosulnak a hatalom véleményével és kitartanak a társadalom „nyugatos attitűdje” mellett.

Azonban a propaganda nem múlt el nyomtalanul és már a számokban is érezteti hatását. Míg 2018 novemberében az emberek 79 százaléka gondolta úgy, hogy az uniós tagság inkább előnyös Magyarország számára, mára ez az arány csak 66 százalék, a fideszesek körében pedig ennél is alacsonyabb, 57 százalékot mértek.