A dzsihadistákhoz hasonlóan öltözködött és verekedett a menekülttáborban az Iszlám Állam lebukott gyilkosa

A Terrorelhárítási Központ (TEK) vizsgálja a terrorizmus miatt pénteken őrizetbe vett szíriai állampolgár európai tevékenységét és kapcsolatrendszerét.

A TEK szombaton az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: F. Haszan korábbi bűnös tevékenységének feltárása érdekében a magyar terrorelhárítás együttműködik az Europollal, több ország rendvédelmi szervével és titkosszolgálatával.

Mint kifejtették: F. Haszan 2016-ban hagyta el Szíriát, Görögországban menekült kérelmet nyújtott be, melyet a hatóságok elfogadtak. A szíriai férfi a Görögországban kiállított menekült úti okmány felhasználásával érkezett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Az említett - szabályosan kiállított - okirattal utazott, a rendelkezésre álló információk szerint Magyarországra érkezését megelőzően Európa több országában is megfordult.

A férfi a korábbi fogva tartási helyén, a nyírbátori Menekültügyi Őrzött Befogadó Központban a még idegenrendészeti őrizetben lévő F. Haszan demonstratívan fekete öltözékben járt, mint az Iszlám Állam terrorszervezet harcosai, de nem vett részt a közös imákon. Mivel az őrzött állomáson elhelyezettekkel konfliktusba került, illetve össze is verekedett, ezért az azóta őrizetben lévő F. Haszant a rendőrségi fogdában kiemelt figyelemmel kísérik

A TEK feljelentése alapján elrendelt eljárásban a Fővárosi Nyomozó Ügyészség indítványt tesz a gyanúsított letartóztatására - ismertették.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész pénteken közölte az MTI-vel, hogy a Fővárosi Nyomozó Ügyészség terrorizmus gyanúja miatt, kitoloncolás során őrizetbe vett Magyarországon egy szír férfit, aki három éve az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet tagja, és 2016-ban kivégzésekben vett részt.

Az M1 aktuális csatornán péntek délután az hangzott el, hogy a férfi az Iszlám Állam egyik magas rangú vezetője, aki öngyilkos merényleteket szervezett és kivégzéseket irányított; legalább húsz ember megölésében vett részt. Az M1-nek nyilatkozott a szíriai férfi ügyvédje, Kelen László, aki azt mondta: védence végig tagadta bűnösségét.

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András
1
sss
2019. április 25. | 17:07
A Külügyi és Külgazdasági Intézet elemzője interjút adott az Alfahírnek.
1
sss
2019. április 25. | 17:00
Két pártnak nem volt meg a listaállításhoz szükséges 20 ezer érvényes ajánlása.
1
sss
2019. április 25. | 15:25
Ebben a házasságban az egyik fél hajt és dolgozik, a másik meg közben iszik, és lop.
sss
2019. április 25. | 17:07
A Külügyi és Külgazdasági Intézet elemzője interjút adott az Alfahírnek.
sss
2019. április 25. | 17:00
Két pártnak nem volt meg a listaállításhoz szükséges 20 ezer érvényes ajánlása.
sss
2019. április 25. | 15:25
Ebben a házasságban az egyik fél hajt és dolgozik, a másik meg közben iszik, és lop.
sss
2019. április 25. | 12:15
A magyar külügyminisztérium eddig nem reagált.
sss
2019. április 25. | 07:00
A Yale Egyetem kutatói levezették, amit a legtöbben már eddig is tudtunk.