Az Iszlám Államhoz csatlakozó német iszlamisták nagy része nő

Jelenleg 60 német dzsihadistát tartanak fogva Szíriában.

Az Iszlám Állam terrorszervezethez csatlakozó ötvenkilenc német állampolgárt tart fogva Szíriában a nemzetközi terrorellenes koalíció helyi szövetségese, a Szíriai Demokratikus Erők (SDF) nevű kurd-arab ernyőszervezet - közölte pénteken a Der Spiegel című német hírmagazin.

A lap úgy értesült, hogy a börtönökben, vagy fogolytáborokban raboskodó német iszlamisták háromnegyede nő, rajtuk kívül, hozzávetőleg hatvan - szintén német állampolgár - gyerek, akiket az anyjukkal tartanak fogva.

A hírmagazin úgy tudja, a német hírszerzésnek sikerült az Iszlám Állam támogatóinak többségét helyben kikérdezni. A Spiegel szerint húsz német állampolgárságú duzshadista ellen már elfogatóparancsot adtak ki. Az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű szervezet vezetője, Rami Abdel Rahman szerdán Berlinben felszólította a német kormányt, hogy foglalkozzon a Szíriában bebörtönzött, Németországból érkezett külföldi harcosok és családjaik ügyével. 

Rahman ezeket az embereket "időzített bombáknak" nevezte, akik veszélyt jelentenek mind Szíriára, mind Európára. Sajtótájékoztatóján arról is beszélt, hogy 44 németországi nőt, akik tagjai lehetettek az Iszlám Államnak, és 78 németországi gyereket regisztráltak a SDF fennhatósága alatt álló területen. 

Az SDF már régóta sürgeti a külföldi dzsihadisták származási országait, hogy fogadják vissza ezeket az embereket. A német kormány eddig arra hivatkozott, hogy Szíriában bezárták a nagykövetséget, így nem tudnak konzuli szolgáltatást sem nyújtani.

A német hatóságok adatai szerint 2013 óta több mint ezer ember utazott Németországból a szíriai és az iraki háborús övezetekbe, nagyjából egyharmaduk már visszatért Németországba.