Püspökladányban a Jobbik két győzelemmel vette el a Fidesztől a többséget

Püspökladányban a Jobbik két győzelemmel vette el a Fidesztől a többséget

Tegnap időközi önkormányzati választást tartottak Püspökladányban, két körzetben. Mindkettőt elhódította a Jobbik által támogatott jelölt a Fidesztől, amely elvesztette többségét a képviselő-testületben – írja hétfői közleményében az ellenzéki párt. 

Az 5-ös választókerületben Borsos László, a Jobbik korábbi önkormányzati képviselője nyert, a szavazatok több, mint 40%-ával. A Jobbik mellett két civil egyesület támogatását is élvező Borsos a Fidesz egykori helyi alelnökét Dienes Zoltánt utasította maga mögé.

A 7-es választókerületben a szintén Jobbik és civil támogatással induló független jelölt, Varga Zoltán győzött. Ő a szavazatok 73%-át nyerte el. Itt különösen nagyot hasalt a kormánypárt, jelenlegi alelnökük, Szabó János alit több mint 10%-os kapott.

A vereség két okból is fájdalmas a Fidesznek. Egyrészt előző alkalommal, 2014-ben mindkét körzetet simán ők nyerték, másrészt

a mostani eredményeknek köszönhetően a Fidesz elveszítette a többségét a helyi képviselő-testületben. 

A Jobbik közleményében hangsúlyozza, hogy „Püspökladányban is bebizonyosodott, hogy hiteles ellenzéki jelöltekkel legyőzhető a kormánypárt”