Szuperzöld program - így (is) megújulhat Európa

Szuperzöld program - így (is) megújulhat Európa

Elindult az LMP is. Meglesz a 2 befutó hely?

Az LMP is bemutatta EP-programját, amely egyszerre küszöbölné ki a klímaváltozás hatásait, valamint építene egy igazságosabb Európát - derült ki az ökopárt hétfői programbemutató sajtóeseményén.

Vágó Gábor: Nem szabad hagyni, hogy Magyarország a német gazdaság szolgálója legyen | Alfahír

Ön az LMP 44. Kongresszusa után szombaton, Keresztes László Lóránt társelnök pedig hétfőn sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy a májusi EP-választáson két helyhez juthat az LMP. Mire alapozták ezt?

Az LMP-t a párt EP-listájának első három helyezettje, Vágó Gábor, Demeter Márta és Kendernay János képviselte.

Kendernay János felvezetőjében elmondta, az LMP célja az EU megújítása, és egy olyan Európa megteremtése, ahol az emberek képviselete megelőzi a nemzetközi gazdasági érdekeket.

A listavezető Vágó Gábor elmondta, ez egy szuperzöld program, és ezzel az LMP visszatalált a 2009-es kezdeti irányhoz. A klímaváltozást olyan súlyos fenyegetésként írta le, amely még eddig nem fenyegetett. A politikus szerint éppen ezért

mindent meg kell tenni, hogy a hatásokra felkészítsük a társadalmat és a gazdaságot.

Az LMP szerint ehhez először egy közös európai klímatervre volna szükség. Emlékezetes, néhány napja ezt az Orbán-kormány megvétózta Brüsszelben, amit Vágó Gábor azzal magyarázott, hogy a Fidesz számára a tőkeérdek fontosabb az embereknél.

"Aki ezt nem veszi komolyan, az az életét kockáztatja"

- fogalmazott.

Továbbra is kiáll a párt a "tiszta, olcsó és biztonságos energia" mellett, szerintük a "pazarló" Paks2-t el kell felejteni, helyette a megújuló energiák, és hálózattervezés irányába kell fordulni.

Nem akarnak 2030-tól az utakon új benzines, vagy dízeles autókat látni,

ugyanakkor a technológiai átállásban támogatnák az autóipart. Idetartozik, hogy egy klímabarát közösségi közlekedést is kiépítenének, a fapados repülőjáratok, a kerozinégetés helyett gyorsvasutakban gondolkodik a párt.

Vágó Gábor szerint a termékelőállításban is forradalomra van szükség, elegük van a bóvliból, és a szeméttermelésből. Az LMP 5 éves garanciát követelne meg az elektromos termékekre. Nem a GDP a lényeg, hanem a minőségi élet - fogalmazott a politikus.

A listavezető ígéretet tett arra is, hogy az LMP mindent megtesz annak érdekében, hogy a korrupt fideszes rendszer dacára se jusson hazánk kevesebb uniós forráshoz. Mint mondta, nekik, "hazafi magyarként" feladatuk egy olyan szabályozás kialakítása, amely révén a forrásokat nem az oligarchák kapnák meg. Változtatnának a kohéziós programokon is, a támogatásokat nem a felső 10 százalékra, hanem az innovációra fordítanák - hangsúlyozta Vágó Gábor.

Az LMP reményei szerint két képviselőt delegálhatnak az Európai Parlamentbe, ami azt jelenti, hogy a lista második helyén szereplő Demeter Márta is Brüsszelben folytathatja a politikai karrierjét. A társelnök ezzel kapcsolatban elmondta, a Fidesz nem akarja, de már nem is képes képviselni a magyar emberek érdekeit az Unióban, a néppárti vitát pedig pozícióharcnak nevezte. A társelnök aláhúzta, a multik Európája helyett az emberek Európáját teremtené meg az LMP, hozzátéve: a jelenlegi kormány éppenséggel a multik kiszolgálója.

Kritikaként jegyezte meg, hogy a történelmi léptékű EU-s forrásokból nem a hazai kkv-szektort erősítették meg, hanem a pénzek egy részét ellopták, egy másik részét pedig visszafolyatták azokba az országokba, ahonnan ezek a támogatások érkeztek.

Demeter Márta leszögezte, egy igazságos Európai Uniót szeretnének, amelyet több konkrét elképzeléssel segítenének elő, ilyen például

  • a pénzügyi tranzakciós adó bevezetése,
  • a küzdelem az offshore- és az adóparadicsomok ellen,
  • az európai központi független hitelminősítő felállítása,
  • a multikat kiszolgáló, a perifériát kihasználó adóverseny megszüntetése,
  • a tagországok közti gazdasági és szociális különbségek csökkentése (az LMP még nem léptetné be hazánkat az euróövezetbe),
  • a lokális helyi gazdaságok erősítése (ezzel a fiatalok elvándorlását állítanák meg),
  • az EU-s támogatási rendszerek újragondolása,
  • a szociális pillér megerősítése minimum jövedelem szabályozásával, vagy épp EU-s otthonteremtési források bevezetésével,
  • a nemek közti egyenlőtlenség megszüntetése,
  • a nőkkel és gyermekekkel szembeni erőszak, illetve emberkereskedelem elleni fellépés, valamint az Isztambuli Egyezmény aláírása.

A politikus közölte:

"teljesen világos, hogy fel kell lépni az illegális migrációval szemben, és ennek a jognak nemzeti hatáskörben kell maradnia".

Ugyanilyen fontosnak nevezte az EU külső határainak a védelmét is. Demeter Márta szerint az Európai unió elmulasztotta feltárni a migráció kiváltó okait, melyek az éghajlatváltozás, a háborúk és az országokat kizsigerelő multik.