Simán kiadta titkos forrását az ügyészségnek a Pesti Srácok úgynevezett „újságírója”

Simán kiadta titkos forrását az ügyészségnek a Pesti Srácok úgynevezett „újságírója”

Az újságírás egyik legfőbb szabálya, hogy az újságíró nem avatkozik bele az események folyásába, csupán megfigyeli, dokumentálja, esetleg kommentálja azt. Egy nem kevésbé fontos előírás pedig azt követeli meg, hogy névtelen forrást a későbbi jogi eljárások alatt sem szabad felfedni, hiszen ezzel az informátor veszélybe kerülhet, nem beszélve az újságírók felé tanúsított bizalom felszámolásáról. Most úgy tűnik, a Pesti Srácok munkatársának e két legalapvetőbb szabály közül egyiket sem sikerült betartania, ehelyett inkább a hatalom ügynökét játszotta.

Kiadta az ügyészségnek a neki súgó MSZP-s informátort a Pesti Srácok újságírója, hátha így eredményesebb lesz a nyomozás a Czeglédy-ügyben, és méltatlankodva kevesellte a „politikai szálat” a büntetőügyben – írja a hvg.hu a birtokába került nyomozati anyagokból.

A lap megtudta, hogy a fideszes lap újságírója, Füssy Angéla annak ellenére adta ki az informátor nevét, hogy az kifejezetten kérte anonimitását.

Mi több: az újságíró személyesen Polt Péter legfőbb ügyésznek is írt egy beadványt, melyben a hvg.hu szerint leírta saját „jelentős szerepét” az eljárásban és kifogásolja, hogy a nyomozás alatt nem foglalkoznak eleget a politikai szálakkal.

A beadványban állítólag három oldalon keresztül arról ír Poltnak, hogy „oknyomozó újságíróként olyan információk és kapcsolatok birtokába került, amelyek jelentős mértékben befolyásolhatják” a Czeglédy-ügyet, ezért ezeket továbbadja a vádhatóságnak.

Kiderült az is, hogy Füssy alaposan részt kívánt venni az ügyben, a kormánypárti lap újságírója ugyanis még a Csongrád megyei NAV-nál is bejelentéssel élt, ami miatt Szegeden ki is hallgatták.

A lap azt írja, az újságíró említést tett az ügy egyik gyanúsítottjáról is, akit akit ő „erősített, erősít a mai napig abban, hogy a hatóságokkal együttműködjön”.

„Személyemnek jelentős szerepe van” abban, hogy K. Norbert feltáró vallomást tett, és a nyomozást, illetve a gyanúsítotti kör kiszélesítését „maximálisan segíti

– idéznek az iratokból.

De Füssy a leleplezett informátort nem csupán megnevezte, hanem még bizalmas levelezéseiket is továbbította a hatóság felé, többek között azokat is amiben azt beszélik meg, hogy az informátor hogyan szerepeljen név szerint a cikkben, és hogyan legyen kritizálva ő is, hogy ne legyen gyanús a szerepe.

  • N: Még az sem árt, ha egy kicsit engem is „csesztet”. Mert akkor nem lóg ki a lóláb.
  • Füssy: (szmájli) Jó felvetés.
  • N: De nehogy túlzásba essen…
  • Füssy: Tudom, kik barátok, őket nem szoktam. Még ha nem is vagyunk egy platformon.

A hvg.hu megkereste a kormánypárti lap munkatársát, aki elismerte, hogy beadványt írt az ügyészségre, bár azt „elképesztőnek tartja”, hogy erről a HVG is tudomást szerzett.

Amikor az informátor kiadásáról kérdezték, inkább megszakította a vonalat.

Nemrég írtunk róla, hogy a Pesti Srácok főszerkesztő-helyettese, Szarvas Szilveszter ellen a Pesti Központi Kerületi Bíróság pont egy Czeglédy-ügyhöz kapcsolódó rágalmazási ügyben egy időre országos elfogatóparancsot és körözést adott ki, mert nem ment el egy tárgyalásra.