Akár 15 napot is igazolhatnának a szülők a gyermekeknek

Akár 15 napot is igazolhatnának a szülők a gyermekeknek

Továbbra is gyakori jelenség, hogy az iskolán kívüli programokat a szülők orvossal igazoltatják.

A Házi Gyermekorvosok Egyesülete szerint az eddigi 3 nap helyett, 15 napra kellene emelni a szülők által igazoltatott napok számát.

A szervezet szerint még mindig rengeteg diák igazolja iskolán kívüli tevékenységeit orvosi papírral. Éppen ezért azt javasolják, hogy az eddigi három nap helyett, immáron tizenöt napot lehessen igazolni ténylegesen.

Az egyesület korábban levélben fordult az iskolákhoz, amelyben azt írták, hogy sok szülő és pedagógus a gyerek különböző iskolán kívüli programok (pl. nyaralás, nyelvvizsgafelkészülés) miatti mulasztást is az orvossal szeretné "betegség címen" igazoltatni. Arról nem is beszélve, hogy a felesleges várótermi várakozások, orvosi látogatások és a valóban beteg gyerekek találkozása egyrészt önmagákban is újabb és újabb fertőzések, majd megbetegedések kockázatát jelentik.

Magyarországon az intézmények házirendje szabályozza, hogy a szülők hány napot igazolhatnak gyermekeik számára. Éppen ezért az iskolák és az óvodák vezetőin múlik, hogy változtatnak-e a szabályozáson.

A napokban írásbeli kérdéssel fordult az Emberi Erőforrások Minisztériumához a Jobbik országgyűlési képviselője, Lukács László György a témával kapcsolatban. A képviselő szerint a gyermekorvosi szakmában amúgy is munkaerőhiány van, ezért volna szükség módosításra, ugyanis hosszú távon ez csökkentené az amúgy óriási munkaterhet.

„Nagyon sok idő elmegy az általános igazolások kiadása miatt és nem tudnak az orvosok a súlyosabb esetekkel foglalkozni”

- tette hozzá a Jobbik képviselője.

Kiemelte, hogy a maga részéről az arany középutat javasolná, mert lehet a tizenöt nap „túl nagy szabadságot” adna.

„A mostani szabályozás nagyon szűk, szerintem a 9-10 nap lenne az elfogadható” – hangsúlyozta Lukács.

A kormány részéről Rétvári Bence úgy reagált a felvetésre:

„Jelenleg nincs napirenden a szabályozás módosítása.”

Az Európai Unióban egyébként átlagban jóval több napot (9-10 nap) igazolhatnak a szülők, annak érdekében, hogy esetleg az iskolán kívüli programokat (családi okok, nyelvvizsga, sportversenyek) ne orvosi papírral kelljen igazolni.

Ön szerint hány napban kellene korlátozni a szülői igazolásokat?
Három napban
Kilenc napban
Tizenöt napban