„Béruniót vagy Szovjetuniót?”

„Béruniót vagy Szovjetuniót?”

Hol vannak szakmunkások és mesteremberek? - tette fel a kérdést Brenner Koloman a Jobbik frakcióvezető-helyettese pénteki sajtótájékoztatóján.

A politikus szerint manapság azzal kell szembesülnünk, hogy még kisebbfajta munkákra sem találunk olyan mesterembert, aki elérhető áron és elérhető időtávban vállalná a munkát, illetve hiányoznak azok a szakmunkások is, akik a megfelelő szintű szaktudás birtokában tudnák ellátni azokat a fontos feladatokat, amelyeket egy felpörgő gazdaság igényel.

A friss adatok szerint az építőipar akár 20 ezer szakmunkást is azonnal foglalkoztatni tudna, a jól működő cégek akár 300 ezer forintot is fizetnek a képzett szakmunkásoknak. Ez a bér azonban már csak arra elegendő, hogy ne induljanak el külföldre a jól képzett szakmunkások, arra viszont már nem, hogy visszacsábítsuk azt a 30-35 ezer szakmunkást és mérnököt, akik a világválság óta elmentek dolgozni Ausztriába, Németországba és Angliába.

A helyükre érkező építőipari munkások nagyrésze szakképzetlen és a most megújított szakképzési rendszerből kikerülők majd csak hosszú évek múltán lépnek be a munkaerőpiacra.

A Jobbik szerint a legnagyobb problémát továbbra is az adja, hogy

„egy átlagos magyar munkavállaló ¼-ét keresi az európai uniós munkavállalói átlagnak, miközben a fogyasztási cikkek ára közelíti vagy el is éri a nyugat-európai szintet.”

A magyar bérek ugyanolyan lemaradásban a nagy bővítés előtti európai uniós tagállamokhoz képest, mint voltak a csatlakozásunk előtt. De még a régióban is lemaradásban vagyunk, hiszen még a román minimálbér is magasabb a magyarnál.

A fidesz sikerpropagandájának alapjául szolgáló makrogazdasági adatokon kívül Brenner Koloman szerint érdemes egy pillantást vetni a zuhanórepülést produkáló demográfiai adatokra és az egészségügyi vagy oktatási mutatókat. Az utóbbi kilenc évben ugyanis nagyságrendileg 700 ezer ember hagyta el Magyarországot, miközben a propaganda ellenére 86 ezer migránst telepített be Orbán Viktor és a Fidesz, a képviselő szerint

„így téve hazánkat egyszerre kivándorló és bevándorló országgá.”

A politikus emlékeztetett, hogy pártja ezekre a problémákra már évekkel ezelőtt egyértelmű és hathatós választ adott a béruniós európai polgári kezdeményezésével. Ami egy komplex gazdaságfilozófiai változást vetített előre, amellyel rövid távon a portugál vagy a volt NDK-s területek bérszínvonalát, hosszabb távon pedig a nyugati államok szintjére jutást tűzte ki célul.

Az ukrán vendégmunkások importjával nem fogjuk tudni megoldani a problémákat, csak azzal, ha a Fidesz tudás és értelmiségellenes politikája, valamint a fullasztó légkör miatt hazánkat elhagyni kényszerülő nyelveket beszélő, képzett embereket vissza tudjuk csábítani.

 „A béruniót választjuk vagy a Szovjetuniót?”

-ez a május 26-i EP-választás tétje a jobbikos európai parlamenti képviselőjelölt szerint, utalva ezzel arra, hogy a kormánypárt éppen most engedi be Magyarországra a titkosszolgálati kapcsolatokkal rendelkező orosz bankot.