Dallamgazdag heart rock a Hortobágyról – Új nagylemez a Chrome RT. ötösétől

Dallamgazdag heart rock a Hortobágyról – Új nagylemez a Chrome RT. ötösétől

„…ha tiszta szívvel éled ezt az elfajzott világot: rajtad nem fog az átok!”

A balmazújvárosi székhelyű Chrome RT. legújabb nagylemeze, Valami vár… címmel jött ki még tavaly év végén, de a karácsonyi lemezdömping miatt (szerintem) kissé „elveszett” a tömegben. Tartalma alapján nagyobb figyelmet is megérdemelne, ezen próbálunk segíteni.

A Chrome RT. 2004 áprilisában – saját megfogalmazásuk szerint, a Kilenclyukú híd mellől – indult, tehát a jövő hónapban 15. születésnapjukat ünnepelhetik. Egy másfél évtizede létező zenekar esetében nem haszontalan (és illik is) legalább egy zanzásított biográfiával indítani, főképp, hogy először szerepelnek portálunkon, így nézzük először a történetüket.

Az első hangos életjel a Hova szállnak a repülők? című demó képében érkezett, amit az utólag szintén demóvá „visszaminősített” 2007-es Rázós dolgok című nagylemeznyi anyag követett. Mindeközben számos fesztiválon és motoros találkozón szereztek színpadi rutint, sőt, tehetségkutatókon is megmérették magukat, sikeresen.

2008-ban szerzői kiadásban, limitált példányszámban jelent meg a Hozzon a szél lemez, ami rá két évre, kisebb ráncfelvarrás után – újrakeverve, új mastert és címet kapva – immár a RNR Media által kiadott Rockinform magazin CD mellékleteként, A világnak szívében címmel látott napvilágot. A hazai koncertezés mellett időközben felléptek Lengyelországban és Finnországban is, 2012-ben pedig megérkezett a Nail Records gondozta újabb nagylemez, a pontosan egy tucat dalt felvonultató Tövis.

2016-ban felkérést kaptak a Rózsa Sándor Legenda színházi darab finálé dalának megírására, amit Géczi Erikával (ex-Kormorán, ex-Örökség) közösen adtak elő. Ez az együttműködés tavalytól folytatódott, a zenekar számos koncertjének volt vendége a művésznő.

A minden csapat életében szinte elkerülhetetlen tagcseréken túllépve már több mint öt éve azonos felállásban működik a banda, az alapító Kovács Attila (ének), és Kenyeres Mirtinke (billentyű, hegedű) mellett Dobi Bálint ’Bajszi’ (szólógitár), Dobi Attila (basszusgitár), és Gém Péter (dobok) alkotja a zenekart. Már ez az ötös készítette el a 11 tételes – köztük egy Sipos Péterrel (Irígy Hónaljmirigy, Triász) rögzített számot is tartalmazó – 2015-ben kiadott Reinkarnáció albumot, valamint, a tavaly év végén megjelent új dalcsokrot.

Az Ezsmusic digital logójával kiadott Valami vár… korongra 10 új nóta került, a stílus pedig az eddigieket követve, gitárszólókkal vastagon megpakolt dallamos rock, ízléses billentyűs – valamint, helyenként csipetnyi hegedűs, ezáltal kissé folkos hangulatú – díszítésekkel, mindehhez a már jól ismert szimpatikus énekhang társul.

A saját szavaikkal heart rocknak nevezett muzsika minden elemében fülbarát, amihez pozitív kicsengésű dalszövegek társulnak. Ezek számomra már az eddigi kiadványokon is rokonszenvesek voltak, mert a szó igazi értelmében emberiek, és ez most sincs másképp. A megénekelt sorokban a szeretet, a tisztelet, a normális értékrend mellett tesznek tanúbizonyságot, de mindig intelligensen megfogalmazva a létünk és életünk egyes (kiragadott) történéseit – ezzel eléggé kitűnve a színtér hasonló zenei világban mozgó csapatai közül –, vélhetően e miatt több színművész, Oszter Sándor, Hajdú Steve, és Ács Tamás is verselt már Chrome Rt. dalokat.

A friss CD jól eltalált kezdése a cyber világban élőkről szóló lendületes Áldozat vagy, amit a középtempós, de húzós riffekkel felvértezett Nem fog az átok követ. A harmadik Kezdettől, ami tavaly karácsonytól szöveges videóként is elérhető, helyenként furcsán ritmizált sorokat foglal magába, de egy – zúzós, kalapáló refrénnel bíró – ízig-vérig Chrome-sláger.

!(youtube-video://EkPOqC-WqvQ)

Negyedikként érkezik a Mirtinke hegedűjátékával színesített, óó-zós kórussal kihangsúlyozott Fénynek népe, amelyben három vendégénekes – Koroknai Árpád (Omen, P.Box, Acoustic Gallery), Molnár Péter ’Stula’ (Stula Rock, Crazy Gránát, Vazul vére), és Ráduly Levente (Szkítia, Álomút, Vazul vére) – is tiszteletét teszi. Ennek, és a nyolcadikként felhangzó, szívbemarkoló Akkor és ott címet kapó nótának minden eddigi lemezen megvannak az „előzményei”, hiszen előbbi az ún. nemzeti vonalat erősíti, utóbbi pedig a lassú, lírai, érzelmes rockballadák számát gyarapítja.

A csapat rajongótáborához szóló Chromerek a kissé indulószerű hatásával (zeneileg) talán kilóg a sorból, de – mondanivalója miatt – szereplése megkérdőjelezhetetlen az albumon.

!(youtube-video://SvpzPOYS4B4)

Utána köszön be a keményen megdörrenő Keresd a fényt, majd hetedikként, a dinamikus Ne kérdezz, aminek érdekessége, hogy Bajszi énekével hangzik fel.

Az album már-már metalosnak is aposztrofálható tétele, a szigorúan gördülő Falak – aminek szövegét a költő, Thököly Vajk jegyzi – szólal meg utolsó előttiként, az albumot pedig a címadó nóta élettel teli klasszikus hard rockja zárja.

 

A régiójukban tavaly előtt a jótékonysági tevékenységük elismeréseként az „Év Mecénása” címet kiérdemlő zenekar egy újabb messze átlag feletti kiadvánnyal gazdagította a honi rockzenei színteret, jó lenne, ha minél több emberhez eljutna üzenetük és muzsikájuk. Ehhez persze ők is kellenek, személy szerint (kéretlenül) picit markánsabb és precízebb közösségi oldalas megjelenést, és a médialehetőségek irányába bátran „tolakodóbb” fellépést javasolnék.