Úgy tűnik, nem kapják meg a két számjegyű béremelést a BKV-dolgozók

Úgy tűnik, nem kapják meg a két számjegyű béremelést a BKV-dolgozók

Nincs hova hátrálni?

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet (EKSZ) március 28-ai Facebook-bejegyzése alapján úgy tűnik, hogy a BKV-nál letettek arról, hogy normális mederbe tereljék a közlekedési vállalatnál uralkodó bérviszonyokat.

Az EKSZ közlése szerint ugyanis

"a BKV Zrt., mint munkáltató további három százalékkal, nyolc százalékra emelte a 2019-es évre szóló béremelési ajánlatát."

A január elsejéig visszamenőleges emelés messze elmarad a BKV-szakszervezetek 15 százalékos követelésétől, jelen állás szerint viszont a dolgozók nem is álmodhatnak többről. A bejegyzés elég egyértelműen fogalmaz ezzel kapcsolatban:

"További emelésre semmi esélyt nem lát a vezérigazgató. Amennyiben ezen a szinten nincs megállapodás, csak a májusi közgyűlést követően van elvi lehetőség eltérésre, gyakorlatilag azonban nincs esély magasabb emelés elérésére."

Az Alfahírnek korábban Naszályi Gábor, a szakszervezet elnöke úgy nyilatkozott, hogy amennyiben nem sikerül érdemi megállapodásra jutni Bolla Tibor BKV elnök-vezérigazgatóval és az alkalmazottakban lesz hajlandóság, akkor akár a sztrájk eszközével is kikényszeríthetik a kívánt béremelést és bérrendezést.

Az érdekképviselet vezetője arról is beszélt, hogy a kellő mértékű emelés elmaradása mögött Tarlós István főpolgármester, és rajta keresztül Orbán Viktor miniszterelnök állhat.

Végső esetben jöhet a BKV-sztrájk: a szakszervezetek szerint semmire sem lenne elég a vállalat által ajánlott emelés | Alfahír

A szakszervezeti vezető szerint meglepő volt Bolla Tibor elnök-vezérigazgató múlt hét csütörtöki ajánlata, hiszen a BKV vezetője még az egy héttel azelőtti tárgyalások során is úgy fogalmazott:"Ne is beszéljünk 5 százalékról, mert valaki még a végén azt olvassa ki ebből, hogy ennyi elég a béremelésekre."Ehhez képest mégis sikerült ezt az ajánlatot tennie a vállalatnak, ami Naszályi szerint ráadásul még szintén nem tekinthető biztosnak.