Szőnyegbombázás után fékezett habzás: csak a felszínt kapargatja a kormányzati családpolitika

Múlt héten az MSZP és a Fidesz képviselőinek családpolitikai vitáján jártunk, ám nem csak ők ültek ma a Parlamentben, mikor megszavazták a családvédelmi akciótervet. Annak hatásairól és hiányosságairól a Jobbik politikusát Z. Kárpát Dánielt kérdeztük.

 

Novák Katalin az elmúlt napokban ült le Bangóné Borbély Ildikóval vitázni a családvédelmi akciótervről, ahol azt mondta, hogy hiányolja a közéletből az értelmes vitákat? Az Ön javaslatainak megvitatására mennyire volt fogékony az államtitkárasszony?

Egészen megdöbbentő közelről szemlélni azt a lelki torzulást, amelyen (tisztelet a kivételnek, de) számos kormányzati vezető keresztülment. A családvédelmi program ezt tökéletes módon felszínre hozta: javasoltam példának okáért egy állami hátterű bérlakásprogram keresztülvitelét, fiatalok tízezrei számára nyújtva érdemi életlehetőségeket, akik ketten együtt nem keresnek legalább 350 ezer forintot, hogy igénybe tudják venni a CSOK-ot. Ráadásul közülük számosan korábban pont a Fidesz által megszüntetett lakáscélú előtakarékossági támogatással kaparták össze az önrészre valót… Az államtitkári válasz szerint ők megkérdezték az embereket, akik a magántulajdonra, tehát az újépítésű CSOK-os lakásokra nyitottak.

Rendben, mindenki jobban szeretne egy saját házat, de mi lesz a milliókkal, akik számára ez csak álom?

A százezrek egy része, aki a lábával szavazott, többek között emiatt, és a megalázóan alacsony munkabérek okán vándorolt külföldre, ám a Fidesz még csak nem is érzékeli a problémát, teljesen eltávolodtak a magyarok tipikus napi problémáitól és élethelyzeteitől.

Ha már a kivándorlást említette, az is elhangzott ezen a vitán, hogy a Fidesz továbbra is csak kalandvágyat lát a fiatalok elvándorlásában. Ezek szerint Önt még nem sikerült meggyőzniük erről?

Botrányosnak tartom ezt a kijelentést.

Felhoztam azt is, hogy a devizahitelesek közül is rengetegen kényszerültek külföldre, hogy az ottani fizetésből törlesszék az itteni hitelt – ez minden, csak nem kaland…

Az unokákkal csak skype-on beszélő és utána csendben pityergő nagyszülők korában nem szabad ilyen embertelen kijelentéseket tenni, ilyen hozzáállást tanúsítani. Az erőforrás-szivattyú úgy gondolom, továbbra is működik, és nem csak a mezőgazdaságot, az ipart, de az emberi erőforrást is érinti, amelynek képviselői

a munkabér-szakadék miatt sokszor egyszerűen kénytelenek nyugatra vándorolni – a módszerváltás óta durván háromszor annyian, mint ’56-ot követően.

A családvédelmi akcióterv jó eszköz arra, hogy itthon tartsa a fiatalokat?

Ami miatt szomorú vagyok: igen, lehetne jó eszköz, és van is benne egy, ami feltétel és módosítás nélkül is támogatható, a bölcsődei férőhely-bővítés. Ugyanakkor ezt megígérni kilenc év kormányzás után felér egy beismerő vallomással. A program „fékezett habzású” pontjait is támogatom, ugyanakkor a Jobbik amellett, hogy majdnem mindet módosítja, saját 5 ponttal kellett, hogy „megtoldja” a javaslatot, azért, hogy reális alternatívát nyújtson bármely magyar fiatalnak, ha itthon szeretne boldogulni.

A Jobbik 12 pontja ennek értelmében teljes körű, a Fideszé inkább jól hangzó marketing-csomag, amelynek pontjai tudatosan százezrek számára juttatnak el pozitív életérzést, de csak tízezrek tudják igénybe venni őket.

Egy demográfiai tél közepén, amikor az idei adatok szerint megint kevesebb gyermek született, mint az egy évvel korábbi időszakban (5,5 %-kal), s még a termékenységi arányszám is visszaesett 1,5 környékéről 1,44-re, mindez csak aszpirin a haldoklónak.

A kiegészítő pontjaik között szerepelt a családi adókedvezmény növelése. Miért tartják ezt fontosnak?

Mint említettem, majdnem mindenhol hozzá kellett nyúlni a kormány „gesztus-javaslataihoz”, hogy azok legalább mélyfúrássá válhassanak. A családi adókedvezmény példának okáért kétgyermekesek esetén 2019-ig nőtt, idéntől azonban „befagyott”, nem találni új paragrafust, amely legalább inflációval emeli. Márpedig sajnos ott tartunk, hogy

a legritkább esetekben kérdés a harmadik gyermek vállalása, a demográfusok és a szakemberek a másodikért, vagy még inkább az elsőért, annak kissé korábban történő vállalásáért küzdenek.

Ám mindez hogy képzelhető el, ha a támogatás minden évben inflálódik, a másik oldalon pedig botrányos fideszes „vívmányok” sorakoznak: az alapvető élelmiszereket terhelő 27 %-os ÁFA, a „szegények adója”, valamint egész Európa legmagasabb adókulcsa a gyermeknevelési cikkeken. Utóbbi 5 %-ra történő csökkentését tucatnyi alkalommal javasoltam, ez volt az, amire a kormányzat még csak válaszolni sem mert, hiszen szakmai érvei nem létezhetnek amellett, hogy

a kihalás szélén Európában itt adóztatják a gyermekvállalás nélkülözhetetlen kellékeit a legjobban.

Hatalmas szemléletváltás kell, az élet kultúrája, hogy a megdőlt életfa kiegyenesedhessen.

A családtámogatási programból hiányolta az egygyermekes és mozaikcsaládok támogatását is. Ezek szerint téves útnak tartja, hogy a kormány a házas nagycsaládosokat támogatja?

Nem téves, de csak a koordináta-rendszer egyik, bár kiemelt jelentőségű része. Az utóbbi tíz év demográfiai zuhanást tartogatott, annak ellenére, hogy a rekordalacsony termékenységi arányszám lassú növekedésnek indult – aztán már sajnos újra csökkent. Ez sem egy hatékony kormány jó üzeneteinek a visszaigazolása.

Régiónk sajátossága, hogy szinte minden volt szocialista ország termékenységi rátája lecsökkent 1,2-1,3-ig, majd lassú növekedésnek indult – kivéve Magyarországon.

Itt jelen volt a Bokros-csomag „szőnyegbombázása”, a balliberálisnak mondott kormányok leépítő jellegű családpolitikája, így nálunk ez a szakma által visszapótlódásnak nevezett folyamat 2011 után indult meg. Amire nem számítottunk: nagyon gyorsan véget is ért, hisz míg a balti államok egy részének rátája 1,7 feletti, addig mi az 1,5-öt is alig értük el – a népesség akár csak szinten tartásához is 2,1 kellene. De jelentsük ki az, hogy a zuhanás nem még gyorsabb, az a magyar nagycsaládoknak köszönhető. Heorikus az áldozatvállalásuk, évtizedek óta olyan környezetben, ahol a családokat jellemzően csak szavak formájában támogatják, a mai kedvezményrendszer pedig leginkább a szerencsés társadalmi csoportokon, a jómódúakon segít érdemben. A nagycsaládosok számára is adtunk be módosító javaslatot, értetlenül állok az előtt például, hogy családi autóvásárlásukhoz miért csak abban az esetben vehető igénybe támogatás, ha az új gépkocsira használják fel. A piacon egy ilyen eszköz gyakorta 8 millió forint felett érhető el, viszont a tipikus magyar élethelyzet az, hogy egy sokgyermekes család használt gépkocsit szerez, azt is nagy nehezen – ha ez a jármű megfelel a minimális műszaki paramétereknek, a Jobbik ugyanúgy támogatná, mint a szerencsés családok újautó-vásárlását.

Mint azt említette is, a demográfusok szerint legtöbb esetben már a második, sőt sokszor az első gyermekek sem születnek meg. A demográfiai fordulat szempontjából mennyire tartja hatékonynak, hogy három gyermekre adják a legtöbb támogatást?

Nem sajnálom a támogatást senkitől.

Ám mint említettem, a másik oldalt, a brutális adóterhelést, és a nem csak európai, de regionális szinten is kirívóan alacsony bérszínvonalat nem szabad elfogadni.

Egy egyszerű példával élve: ugyanaz a tíz top multicég Csehországban 20 százalék körüli adóterhet vállal és fizet be – Magyarországon 5 százalék alattit. Ez a leképeződése a kormányzati hozzáállásnak is.

Nem kényeztetni kellene az ideérkező, összeszerelő üzemeket fenntartó cégeket, hanem tisztességes feltételek biztosítása mellett bevonni őket a közteherviselésbe.

Első körben a multicégekkel kötött stratégiai szerződéseket újra kellene tárgyalni, kikötni a bérek lassú felzárkóztatását: azt, amiről a sikeres szakszervezeti küzdelmek bebizonyították, hogy a mostani rendszeren belül is elérhetők. Emellett persze újra kell hangolni a Munka törvénykönyvét, eltörölni a túlmunkatörvényt, valamint megnehezíteni az indokolatlan munkaerőimportot, ami az itt élő dolgozók fizetéseit is csak „lehúzza”.

Ha mindez adott, egy bérlakásprogram, a szociális védőháló visszaépítése már olyan klímával kecsegtet, ami elérheti az amúgy igenis vágyott második – és első gyermekek világrajöttét.

Ha ennyi fenntartásuk volt az akciótervvel, miért szavazták meg mégis?

A jövőt nem szabad politikai oldalakban mérni.

Nem az a kérdés, hogy mi megszavazzuk-e ezt a politikai és kozmetikai jellegű csomagot, hanem az, hogy a kormány nyitott-e a Jobbik a magyar megmaradást szolgáló javaslataira.

A fiatal házasok gyermekvállalási támogatását nem csak az első házasság esetén kellene elérhetővé tenni, a CSOK bővítése pedig bár jobbikos javaslat, de ilyen kivitelezéssel - bár ez pont tőlem furcsa lesz - hajmeresztő.

Ugyanis mi nem csak a hitelt, de a támogatást is ki akarjuk terjeszteni használt ingatlanokra, viszont húznánk egy 100 milliós felső értékhatárt az épületek tekintetében, mert oligarchákat és nem rászorulókat nem szeretnénk támogatni.

Továbbá az aktuális banki hirdetmények alapján a kormány továbbra is elérhetővé teszi a CSOK-ot bevándorolt jogállásúak számára is – ez nem maradhat így. A lakáshitel-tartozásból elengedni 1 millió forintot szintén kozmetikázás. Itt a hitelek felvételkori árfolyamon történő forintosítása és egy átfogó fogyasztóvédelmi felülvizsgálat ügyfelenként több milliót tudna visszaszolgáltatni úgy, hogy ezt nem az adófizetők állják.

A négygyermekesek adókedvezménye alig pár ezer embert érint, kevesebb mint 50 ezer nő tartozik ide, és csak töredékük folytat ennyi gyermek mellett érdemi bevétellel járó munkát

– az ő hivatásuk, a sok gyermek vállalása az, ami legalább olyan fontos szolgálat és támogatandó lenne.

A háromgyermekes hölgyek között viszont sokkal többen igénybe tudnák venni a lehetőséget, ezért azt ki kellene terjeszteni rájuk is.

A nagyszülői gyed pedig jelen formájában inkább reklám, mint valódi lehetőség. A nagyszülők utolsó munkaévei különösen fontosak a nyugdíjszámítás szempontjából, ezt kevesen áldoznák fel.

Sokkal inkább életszerű lenne, ha a szülők munkában maradhatnának, de a gyed-et, amit így nem vesznek fel, a gyermekkel foglalkozó nagyszülő megkapná, de a nyugdíja vagy bevétele mellé.

Ezeken felül a teljes családtámogatási rendszert inflációkövetővé kellene tenni, hiszen egyes támogatási formák összege már egy évtizede ugyanannyi. Amit pedig elengedhetetlennek tartok:

a kedvezmények minden magyar gyermekre vonatkozzanak, ne csak a július 1. után születettekre. Minden magyar élet egyenlő értékű.

Nem a kormány felvetésein múlik tehát a túlélés, hanem a mi átfogó csomagunkon. Ha ez keresztül menne, magam is nyugodtabb lennék az unokáim sorsa felől. Mert ha kell, nevelünk „harcosokat a rezervátumban”, de azért mégis csak jobb lenne, ha több lehetne a keresztelő, a menyegző, mint a temetés.