Jobbik: A sikeres felvételinek egyelőre nem lehet feltétele a nyelvvizsga!

Jobbik: A sikeres felvételinek egyelőre nem lehet feltétele a nyelvvizsga!

Akár a felvételizők fele is kiszorulhat jövőre a kötelező nyelvvizsga miatt.

Az ellenzéki párt közleményt adott ki azzal kapcsolatban, hogy Murai László, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke is felemelte szavát a kötelező nyelvvizsga ellen.

A Jobbik közleményében úgy fogalmaz:

„Szakmai szempontok alapján is osztjuk Murai László azon megállapítását, hogy az intézkedés következtében nemzetstratégiailag kiemelten fontos képzési területek (például pedagógiai, műszaki és agrárképzés) utánpótlásuk akár 60-70 százalékát is elveszíthetik.

A témával kapcsolatos álláspontunkat számos alkalommal nyilvánvalóvá tettük: a kormány által bevezetni kívánt szigorítás azoknak a szegényebb sorból származó fiataloknak a továbbtanulási lehetőségeit rontja tovább, akiknek nincs lehetőségük kifizetni a különórákat, nyelvkurzusokat.”

Egyetértünk azzal, hogy az egyetemekre, főiskolákra való bejutáshoz szükséges a megfelelő nyelvtudás, de ez semmiképpen nem jelentheti azt, hogy anyagi háttér alapján diszkrimináló intézkedés lépjen hatályba. Felszólítjuk a kormányt, hogy vegye figyelembe a HÖOK jelzését, és a szabályozást 2020 helyett csak akkor vezesse be, amikor a köznevelésben a nyelvoktatás reformja megtörténik, és ennek következtében a rendszer alkalmas lesz felkészíteni a diákokat a szükséges feltételekre!

A Jobbik parlamenti munkája során, valamint hazai és nemzetközi fórumokon egyaránt küzd a magyar hallgatók érdekeinek védelméért, hiszen megfelelő számú és jól képzett értelmiségi utánpótlás nélkül nincs erős nemzet!

Mint ismert, a Független Diákparlament április 26-án szervez tüntetést, a hazai oktatás állapota és a kötelező nyelvvizsga eltörlése érdekében, a Kossuth térre.

Az oktatás állapota miatt tüntetnek a diákok | Alfahír

Egy év után ismét az utcára hívja az embereket a Független Diákparlament. A szervezet április 26-án demonstrációt szervez a Kossuth térre. Tavaly az országgyűlési választás előtt a Független Diákparlament még miniszterelnök-jelölti vitát is szervezett az oktatás helyzetével kapcsolatban, amelyből - szokásához híven - csak a miniszterelnök maradt ki.