Matteo Salvini még az EP-választás előtt Magyarországra látogat

Matteo Salvini még az EP-választás előtt Magyarországra látogat

Ezt Kövér László magyar házelnök közölte szerdán Rómában, miután többek között a Liga vezetőjével, az olasz belügyminiszterrel, Matteo Salvinivel folytatott tárgyalásokat.

Az Országgyűlés elnöke elmondta, hogy reményeik szerint április végén, május elején Magyarországra látogat az olasz politikus.

Kövér hangsúlyozta, hogy a Fidesz az Európai Néppártban (EPP) képzeli el a jövőjét. Matteo Salviniék pedig - akik jelenleg a Nemzetek és Szabadság Európája képviselőcsoportban foglalnak helyet - egy új szövetséget próbálnak építeni. Álláspontjuk ott találkozik, hogy az EPP-nek nyitottnak kell lennie a tőlük jobbra lévő politikai erők felé is, nem csak balra. Ezzel részben az EPP-t is felértékelik, részben alternatívákat is nyithatnak a választók előtt, hogy milyen Európát is akarnak valójában.

Kövér László közlése szerint Matteo Salviniék szeretnék, ha partnerek és szövetségesek maradnának. Nem vetették fel, hogy a Fidesznek el kellene hagynia a néppártot, és a Fidesz ezt nem is tervezi.

Salvini és pártja nyilvánvalóan el fogja dönteni, hogy a választások után adott esetben egy megújuló, vagy magát újrafogalmazó EPP-be kíván belépni, vagy egy új szövetséget építenek az Európai Parlamentben. 

A magyar delegáció egyébként Maria Elisabetta Alberta Casellatinak, a jobbközép Hajrá Olaszország (FI) politikusának, a szenátus elnökének meghívására látogatott Rómába, ahol magyar házelnök utoljára 2006-ban járt. 
    
Kövér László útja során tárgyalt még Roberto Ficóval, az Öt Csillag Mozgalom tagjával is arról, hogy az Európai Unió következő hétéves költségvetésének ügyében is működjenek együtt, ne osszák meg a kelet-európai új tagállamokat és Olaszországot. Nyilvánvalóan mindkét fél abban érdekelt, hogy a strukturális alapokat, a közös agrárpolitikára szánt forrásokat ne kurtítsák meg - jegyezte meg. Egyetértettek abban is, hogy erős, egyeztetett külpolitikai fellépésre lenne szükség az Európai Unió szempontjából, és így megőrizzék a világban az eddigi befolyást, tekintélyt. Kövér László szerint ugyanakkor ez nem képzelhető el, ha nincs az Európai Uniónak komolyan vehető biztonsági háttere, a tagállamok katonapolitikai együttműködése, amely azonban nem a NATO alternatívája, hanem a kiegészítése.

A házelnök úgy tűnik a külpolitikában más hozzáállást képvisel, mint idehaza, megjegyezte ugyanis, hogy a kétoldalú viszonyrendszerben vissza kellene térni az európai politikában oda, hogy 

"a véleménykülönbségek eltúlzása, a másik fél megbélyegzése helyett, inkább a közös pontokra helyezzék a hangsúlyt és keressék az együttműködés lehetőségét."