Kaposváron az összes ellenzéki párt beállt egy civil egyesület mögé

Kaposváron az összes ellenzéki párt beállt egy civil egyesület mögé

A Kaposváriakért Egyesület indul a Fidesz ellen Somogy megye székhelyén.

A Kaposváriakért Egyesület indul a Fidesz ellen Somogy megye székhelyén.

"Azért jött létre a Kaposváriakért Egyesület, hogy a város jövőjéről ne a városlakók feje fölött döntsenek – jelentette be a civil szervezet megalakulását bejelentő hétfői sajtótájékoztatón Fejes István, a KE elnöke a Kpsvr.hu.

"A Kaposváriakért Egyesület valós alternatívát szeretne adni a kaposváriaknak a Fidesz-KDNP-s városvezetéssel szemben az őszi, önkormányzati választásokon"

- mondta Fejes.

Céljaikkal az ellenzéki pártok is egyetértenek, ezért – ahogy ő mondta, szigorúan ábécé sorrendben - a Demokratikus Koalíció, a Jobbik, az LMP, a Magyar Szocialista Párt és a Momentum is támogatja a szervezetet, a pártok nem indítanak saját jelölteket a választásokon, így az egyesület jelöltjei lesznek egyedül esélyesek rá, hogy legyőzzék a kormánypárti indulókat.

A helyi portál beszámolója szerint az eseményen megjelent a polgármester kommunikációs tanácsadója is, aki a Jobbik városi alelnökének viselt dolgait és antiszemita és cigányozó facebookos hozzászólásait citálta hosszasan, s arról faggatta a pártok jelen lévő képviselőit, illetve Fejes Istvánt, hogy mit szólnak Takács Richárd megnyilvánulásaihoz? A kérdezettek elhatárolódtak az idézett kijelentésektől, ám a tanácsadó nem tudta elengedni a témát a tudósítás szerint.

Mint kiderült, az Egyesület nevében és logóját felhasználva egy kamu oldalt is indítottak a Facebookon, ahol fals kijelentésekkel próbálják hitelteleníteni az új formációt.