Brüsszel titokban rátört az Eliosra és kartellezés gyanújával nyomoznak

Ez felháborító!

Ez felháborító!


Öt magyarországi céget vizsgáltak tiltott kartellezés gyanújával brüsszeli ellenőrök. Köztük volt a korábban Tiborcz Istvánhoz tartozó Elios is - írja az Index.

Az ellenőrzés egy hosszabb ideje tartó vizsgálat része, amely azt igyekszik kideríteni, hogy a társaság összejátszott-e olyan vállalatokkal a korábban elnyert közbeszerzései során, amelyekkel a piaci szabályok szerint versenyeznie kellett volna.

Mit fogyaszthatnak ITM-ben? Már az Elios-féle kamuprojektek miatt is migránsoznak | Alfahír

Annak ellenére, hogy a Polt Péter-féle ügyészség kókler módon gyakorlatilag semmit nem csinált a miniszterelnök vejének botrányos, nyilvános adatok alapján is bűncselekménygyanús beruházásaival kapcsolatban, vannak olyan ellenzéki képviselők, akik nem nyugszanak bele, hogy a miniszterelnöki rokon gazdagodását a magyar

Az információt a céghez közeli forrásaink is megerősítették, nem hivatalosan elismerve a vizsgálat tényét. Mint kiderült: az ellenőrök ugyanazon a napon, ugyanabban az időpontban jelentek meg az érintett vállalatoknál, lefoglalták az elektronikus eszközöket és átfésülték az adathordozókat.

Mint ismert, az Európai Csalás Elleni Hivatal, az OLAF már vizsgálta az Eliost, ám a mostani nyomozásnak más volt a célja: az Európai Bizottság gyanítja, hogy az EU-s támogatások lehívásától függetlenül is jogot sértettek azok a cégek, amelyek az elmúlt tíz évben az Elios Zrt.-vel közösen nyertek közbeszerzéseket. Ha bebizonyosodik, hogy tiltott módon megegyeztek egymással a piac felosztásáról, vagy mesterségesen árazták a termékeiket, szolgáltatásaikat, és ezzel torzították a piaci versenyt, akkor jelentős büntetésekre számíthatnak - írja a lap.

Ilyen nyomozást az Európai Bizottság akkor is indíthat, ha az érintett cégek nem pályáznak uniós támogatásra, viszont az adott cégek üzletpolitikája hatással van a tagállami kereskedelemre. A Bizottság a szabálysértőkre pénzbüntetést róhat ki, amelynek összege a forgalmuk 10 százalékát is elérheti.

Mint ismert, a múlt héten három vezető német autógyártóról zárt le vizsgálatot az Európai Bizottság. Kiderült, hogy a BMW, a Daimler és a Volkswagen évekig összejátszottak annak érdekében, hogy korlátozzák a károsanyag-kibocsátást csökkentő technológiák fejlesztését és alkalmazását az új autókban - írja a portál.

Emlékeztetnek: a magyar hatóságok is vizsgálódtak az Eliosnál, ám egészen megdöbbentő módon nem találtak kartellezésre utaló nyomokat, így lezárták a nyomozást. Akkor az LMP tett feljelentést, mivel a cég közbeszerzéseinél több gyanús elem is felmerült: egy Elioshoz köthető cég, a Sistrade Kft. segített előkészíteni a közbeszerzéseket különböző állami szereplőknek, hogy aztán az adott pályázatot az Elios megnyerje. A 24.hu arról írt, hogy a lámpagyártó Tungsram-Schréder és az Elios között is szoros kapcsolat volt, mert a Tunsgram gyakran féláron adta a lámpákat az Eliosnak a többi céghez képest.

A Nemzeti Nyomozó Iroda szerint viszont nem kartellezés az, ha a kiíró segítője játszik össze a győztessel, ahogyan az Elios és a Sistrade között történt. Csak az lenne kartell, ha versenytárs cégek játszottak volna össze.

Az Európai Bizottság versenypolitikai főigazgatósága viszont pontosan olyan ügyekben szokott vizsgálódni, ahol versenytársak játszanak össze, és erre utaló nyomokat kerestek márciusban is az Eliosnál és négy másik érintett cégnél.

Nagyon fontos különbség viszont a mostani vizsgálat és a korábbi OLAF-eljárás között, hogy míg az OLAF-tól igazán nem kell félni, hiszen az csak feltár egy-egy gyanús ügyet, de utána mindig csak a helyi hatóság léphet érdemben, a mostani eljárásban maga a brüsszeli bizottság viszi végig az ügyet. Vagyis egy olyan eljárásban, mint a mostani, az érintett cégek nem élvezik a hazai pálya esetleges előnyeit.