Szilágyi: A Fidesz rabszolgaként tekint az emberekre

Szilágyi: A Fidesz rabszolgaként tekint az emberekre

A Jobbik szerint a 2010 óta tartó cigánypolitika a cigányság mélyszegénységben tartásáról szól, miközben a romáknak ártó kormánypárti politikusok botrányainak nincs következménye. Szilágyi György, az ellenzéki erő szóvivője kijelentette, pártja az egypártrendszer, a rabszolgatartó társadalom és a zsarnokoskodás lebontására törekszik.

A köztörvényes bűnöző, mindössze köztársasági elnöki kegyelemmel szabadult Farkas Flórián lenne a felelős annak az új időszámításnak a végrehajtásáért, ami – Gulyás Gergely kancelláriaminiszter szavai szerint – 2010-ben kezdődött a magyar cigánypolitikában. Az ő dolga lett volna az erre szánt pénzeket hathatósan elkölteni – közölte szerdai sajtótájékoztatóján Szilágyi György országgyűlési képviselő, a Jobbik szóvivője. Ám Farkas a Híd a Munka Világába programban 1,6 milliárd forintot herdált el, és ebből Farkas Flóriánnak semmi hátránya nem származott, továbbra is országgyűlési képviselő maradhat – tette hozzá.

Szilágyi Gulyás Gergely szavait úgy értékelte, hogy a 2010 óta tartó új időszámítás

a cigányság mélyszegénységben tartásáról szól.

Mint fogalmazott, a Fideszhez köthető helytartók „élet és halál urai”, akik „saját tulajdonukként tekintenek” az ott élő roma és nem roma lakosokra.

Zsarnokoskodnak, és aki nem teljesíti a fideszes nagyúr, a fideszes potentát parancsát, azt keményen megbüntetik és akár tönkre is teszik

– jelentette ki a szóvivő. Felidézte a cigány alkalmazottját kazánba záró Pócs János esetét, aki a botrány ellenére továbbra is a Fidesz országgyűlési képviselője maradhatott.

"Ha Pócs János jobbikos lenne, a legfőbb ügyész már nyomozna ellene"

Közös sajtótájékoztatón ítélték el az ellenzéki női képviselők Pócs János fideszes országgyűlési képviselő botrányos videóját és azt, hogy a politikus nem hajlandó foglalkozni az üggyel. Varga-Damm Andrea, Potocskáné Kőrösi Anita (Jobbik), Kunhalmi Ágnes, Bagóné Borbély Ildikó, Gurmai Zita (MSZP), Hohn Krisztina (LMP), Vadai Ágnes (Demokratikus Koalíció), Szabó Tímea (Párbeszéd), Szél Bernadett (független) és Bősz Anett (független) együttes beadvánnyal fordultak Kövér László házelnökhöz, hogy mondassa le párttársát.

Szilágyi utalt arra a tegnap nyilvánosságot kapott botrányos esetre is, amikor egy alföldi falu fideszes polgármestere egy gyermekének gyógyszerre pénzt kérő édesanyát szexuális szolgáltatásra kényszerítette, a kiszolgáltatott asszonnyal folytatott aktust pedig fel is vették. A jobbikos politikus úgy véli, ez a fideszes polgármester is a helyén maradhat, mert a kormánypárttól eddig semmiféle elhatárolódást vagy olyan nyilatkozatot nem lehetett hallani hogy ők elítélnék ezt a cselekményt.

Nyomozás indult, mert orális szexért kínálhatott pénzt egy anyukának gyermekgyógyszerre egy fideszes polgármester

Szexet kérhetett egy kormánypárti polgármester a hozzá forduló, mélyszegénységben élő édesanyától, amikor az kétezer forintot szeretett volna kölcsönkérni gyógyszerre. És még így is átverhették. Az esetről a Népszava számolt be anélkül, hogy pontosan megnevezték volna a települést és a polgármestert, így egyelőre csupán annyit tudni, hogy egy alföldi faluról van szó.

Szilágyi szerint ez utóbbi eset a Fidesz nőkhöz való viszonyát is mutatja, aminek alátámasztására felelevenítette a vak komondoros Balogh József esetét, valamint Varga István parlamenti felszólalását, amelyben az hangzott el, hogy a nők dolga, hogy gyermeket szüljenek.

A szóvivő szerint a Fidesz rabszolgaként tekint az emberekre,

olyan rabszolgaként, akiknek ki kell szolgálniuk a Fideszt, amely mindenkinek meghatározza, hogy mit csinálhat és mit nem csinálhat.

A botrányos ügyekkel kapcsolatban pedig „a Fidesz csöndben van, hiszen ez a viselkedés náluk természetes”. Szavai szerint ők „így viselkednek a magyar emberekkel, a magyar nőkkel, a magyar romákkal és mindenkivel, aki nem a Fideszhez tartozik, egyszerűen alattvalókként tekintenek rájuk”.

A Jobbik azért küzd, hogy ezen változtasson – folytatta Szilágyi. – Nemet mondunk az egypártrendszerre, nemet mondunk a rabszolgatartó társadalomra, nemet mondunk a zsarnokoskodásra is. Úgy fogalmazott,

a Jobbik célja egy élhető, szabad, az emberek életét segítő társadalom kialakítása, hogy mindenki boldogan élhessen ebben az országban.