„A Fidesz magára hagyta a mi generációnkat” – mondja a magyar Identitás Generáció vezetője

„A Fidesz magára hagyta a mi generációnkat” – mondja a magyar Identitás Generáció vezetője

Az identitáriusok azután kerültek a figyelem középpontjába, hogy kiderült: osztrák vezetőjüknek pénzt küldött az új-zélandi mészáros.

Magyarországon többnyire ismeretlen, hogy mit is képviselnek az identitáriusok. Legerősebben Franciaországban, Németországban és Ausztriában vannak jelen. Az osztrák identitáriusok legutóbb azzal kerültek a figyelem középpontjába, hogy egyik vezetőjükről kiderült, az új-zélandi terrorakciót elkövető christchurchi mészáros pénzzel támogatta őt. A merénylőről azt is tudni lehet, hogy európai körútja során Magyarországon is átutazott tavaly novemberben. Az Index „Magyar követői is vannak annak a mozgalomnak, amiért az új-zélandi merénylő rajongott” címmel cikket írt a magyar Identitás Generációról (IG), illetve annak vezetőjéről, Bódi Ábelről, de sem őt, sem a szervezetét nem kérdezték meg. Az Alfahír megkereste és nagyinterjút készített vele. Szó esett az identitarianizmus, a magyar indentitáriusok céljairól, a bevándorlásról, a magyar belpolitikáról, az IG Fideszhez való viszonyáról, a christchurchi mészárlásról, és természetesen az osztrák kapcsolatokról is.

Ha most végigmennénk az utcán, nem valószínű, hogy sokan lennének, akik pontosan tudnák, kik is azok az identitáriusok. Mit képvisel az identitarianizmus?

Az identitarianizmus szót először a baloldal használta, amikor a bevándorlókat igyekezte mentegetni, hogy miért képtelenek integrálódni, mert „hát ők identitáriusok”. Ekkor kapott a dolgon a francia újjobboldal és felvették a nevet, hogy ha a bevándorlók lehetnek identitáriusok, akkor az európaiak is lehetnek azok. Röviden - és hogy minél több idegen szót mondjak -, két dolgot tartunk fontosnak: az etnokulturális identitásunk megőrzését és az etnopluralizmust, azaz meg szeretnénk őrizni a magyarságunkat és európaiságunkat, valamint hiszünk abban, hogy minden nemzetnek jár az önrendelkezés.

Az identitárius mozgalom magyarországi ágaként jött létre az Identitás Generáció. Mit kell tudni rólatok?

Sokszor megkapjuk, hogy frankofón mozgalom, mivel ’68 után ott alakult meg az identitárius mozgalom elődje és szellemi alapja, a GRECE nevű agytröszt (ezen a „think tank”-en keresztül népszerűsítette Alain de Benoist francia filozófus a hatvanas évek radikális liberális és baloldali fordulatának ellenirányzatát, az Új Jobboldalt – szerk.). Ez a „külföldi ideológia” bélyeg azért sem állja meg a helyét, mert egyik fő irányadója Dr. Molnár Tamás emigrációba szorult magyar konzervatív filozófus volt. Nyugat-Európában az identitárius mozgalmak inkább a tömeges, illegális migráció ellen küzdenek – hiszen ott az a legnagyobb probléma – mi itthon pedig azt a vonalat képviseljük, ami életre hívta ötven évvel ezelőtt az újjobboldalt: meg kell állítanunk a fiatalok között egyre inkább divatossá váló újbaloldali, balliberális eszméket.

A honlapotokon a Kik vagyunk? fülön már az első bekezdésben azt írjátok, hogy küzdötök az Európára irányuló tömeges bevándorlás és az iszlám szélsőséges hitirányzatainak térnyerése ellen. A magát jobboldalinak valló Orbán-kormány szintén a tömeges bevándorlás ellen határozza meg a politikáját, az iszlamizáció ellensúlyaként pedig erőteljes keresztény identitást propagál. Mi szükség van akkor rátok?

Mi nem egy párt vagyunk. Nincsenek hatalmi céljaink, és mi akkor is itt leszünk, amikor a Fidesz már sehol nem lesz.

A Fidesz magára hagyta a mi generációnkat, ezért is erősödnek a nem-jobboldali mozgalmak és pártok Magyarországon. Eddig nem volt alternatíva a jobboldalon. Káderképzőbe lehet menni, de az nem politikai aktivizmus, a szélsőjobboldali szervezetek pedig tévutat képviselnek.

Ráadásul mi nem a napi politikai harcokkal foglalkozunk, az csak a felszín. Minden problémamegoldást egy lépéssel hátrábbról kell kezdeni. Hogy mondjak egy példát: ma nem divat jobboldalinak lenni, mindenkinek a háromrészes öltöny, az okoskodás és a semmire nem vezető gőg jut eszébe a jobboldalról. Ez nem menő, ki akarna ilyen mozgalmakhoz csatlakozni? Ezzel szemben mi olyan alternatívát képzünk, ami már ellenkultúrának is nevezhető: úgy öltözünk, mint bárki más (csak saját márkás ruhákba), fiatalok vagyunk, lendületesek és ugyanolyanok, mint a generációnk bármely tagja. A különbség annyi, hogy utcára visszük, és ott adjuk át azt, amit a világról gondolunk. Magyarnak lenni, hazafinak lenni lehet iszonyatosan vagány dolog is lehet, főleg mikor háztetőkre mászunk.

Hitelesnek érzitek a kormány bevándorláspolitikáját és keresztény retorikáját?

Le kell szögezzem, hogy az Identitás Generáció nem egy keresztény mozgalom. Én katolikus vagyok és a tagjaink java része is keresztény, de ez nem kötelező. Nyugaton például sok újpogány aktivista is van.

Mi azt szeretnénk, ha a Fidesz következetes lenne: ha azt mondja ez egy migránsmentes övezet, akkor legyen is az. Ezzel szemben csak a jelen kormány regnálása óta körülbelül négy-öt imaház és/vagy mecset nyílt, köztük Közép-Európa legnagyobbja, az ötszáz férőhelyes Budapest Mecset a XI. kerületben.

Mi azt szeretnénk, ha az ausztrál „no way” bevándorláspolitikát követné hazánk és Európa is.

Tavaly szavaztál az országgyűlési választásokon?

Természetesen. Szerintem minden polgárnak kötelessége szavazni, nemcsak állampolgári jogok vannak. Viszont ami még fontosabb, nem szabad utána négy évig ülni, hogy valami majd csak lesz. Folyamatosan visszajelzést kell adni a hatalomnak, hogy ezt vagy azt nem jól csinálja. Az apátia a jövő legnagyobb ellensége.

Melyik pártra szavaztál?

Nem a Fideszre. Azt nem titkolom, hogy én a politikai pályafutásom a Jobbiknál kezdtem. Sosem voltam tagja, de a budafokiaknak segítettünk, standoltunk, kopogtatóztunk, aztán jól faképnél hagytak minket a 2010-es választások után. Akkor még meggyőződésből szavaztam rájuk, ’14-ben már alternatíva híján húztam oda az X-et, ’18-ban viszont… Életem három választása közül ez volt a legnehezebb, mert jó lett volna nyugodt lelkiismerettel szavazni.

Hogyhogy nem a Fideszre?

Úgy voltam vele, hogy jobbat tenne a politikai légkörnek és párbeszédnek, ha nem lenne abszolút hatalma a Fidesznek. A jelenlegi ellenzéket látva azonban inkább azt mondom, hogy előbb ez vesszen el, ha kell egy négyötödben, mert amíg ilyen semmirevaló ellenzék képviseli az ország nem-fideszes részét, addig nem lehet az ország javáért hathatósan tenni.

Melyik párt áll most a legközelebb hozzád?

Egyik sem. Ezért vagyok az Identitás Generáció aktivistája. Mivel jobboldali aktivisták vagyunk, ezért amit mi gondolunk a világról, azt a realitás formálja. Tisztában vagyunk a reálpolitika bizonyos lépéseivel, amiről azért persze van véleményünk. Tisztában vagyunk azzal is, hogy az ország sorsának alakítása néha kíván bizonyos népszerűtlen döntéseket, de mindig törekedni kell a legjobbra. Ezért vagyunk mi.

Említetted az ausztrál „no way” bevándorlási politikát. A Jobbik a tavalyi országgyűlési és most az európai parlamenti választás előtt is azzal kampányol, hogy „se szegény, se gazdag migránst” ne engedjenek Magyarországra. Akkor lényegében a Jobbik bevándorláspolitikája áll hozzátok a legközelebb, nem?

Fordítsuk meg a dolgot. Hozzánk nem egy-egy párt programja áll a legközelebb, hanem a mi programunk állhat közel bizonyos pártokéhoz. Az Identitás Generáció azt mondja, hogy az illegális és tömeges bevándorlást meg kell állítani. Amelyik párt ezt képviseli, azt üdvözöljük és tudjuk támogatni.

Amit én hiányoltam a Jobbikban, hogy amikor ’15-ben beütött a válság, nem fektettek elég hangsúlyt a problémára és szinte ingyen odadobták a Fidesznek ezt a kérdést.

A nevedre rákeresve a Google-ben, azt lehet látni, hogy gyakran jelensz meg a kormánypárti sajtóban. Túlnyomórészt akkor használnak, ha a bevándorlás a téma. Nem érzed úgy, hogy rád és az Identitás Generációra statisztaszerepet osztott a kormánypropaganda?

Igazad van, de ha a nevemre rákeres bárki, sajnos az első találat mai napig a 444 egyik fröcsögése és az Index terroristázása. A kormánymédia már nem szerepeltet annyit, sőt tavaly augusztus 20-án a rendőrség le is kapcsolta egy kormánykritikus akciónkat, mielőtt egyáltalán megcsinálhattuk volna. Ilyen fellépéssel eddig magyar szervezet aligha találkozhatott, ami azt jelenti, hogy a mi kritikánkkal a Fidesz nem tudna mit kezdeni, ezért inkább elhallgattatja azt. Ha meghívnak minket, akkor megyünk, legyen az ellenzéki sajtó vagy kormánypárti. Ha nekik jó, hogy mi elmondhatjuk a bevándorlással vagy más kérdéssel kapcsolatban a mondanivalónkat, akkor mi örülünk, hogy erre teret adnak. Ahogy ezután az interjú után sem leszek ellenzéki, úgy egy kormánypárti után sem leszek fideszes. A szekértáborosodás is nagy rákfenéje a mai közbeszédnek.

Az Identitás Generáció és a Fidesz között van közvetlen vagy közvetett kapcsolat?

Közvetett természetesen van. Például amikor a rajtunk ütő rendőrtiszt rádióján egyből kérdezik, hogy Orbán neve van-e a molinónkon - pedig a molinót még elő sem szedették velünk, de már azt is tudták, hogy nevek lesznek rajta.

Van olyan fideszes politikus, akivel van személyes kapcsolatotok vagy esetleg a támogatásáról biztosított benneteket?

Ki mer ebben a politikai légkörben ma kiállni valamiért, ami nem száz százalékig kormánypárti? Lennének olyan fideszes politikusok, akikkel én el tudnék képzelni együttműködést, persze csak bizonyos ügyek mentén, de ők félnek.

Aligha tűnik úgy, hogy meg lennének félemlítve, főleg, ha a bevándorlásról van szó. De legyünk teoretikusak: Németh Szilárddal vagy Rogán Antallal el tudnátok képzelni egy együttműködést?

Arra értem, hogy félnek, hogy a többszólamúság nem divat a párton belül, ezért nem is vagyunk a „kegyeltjeik”.

Németh Szilárd szerintem jó szakács, Rogán Antallal pedig úgy tudnék elképzelni egy együttműködést, hogy segítünk neki megírni egy „Miért is volt rossz ötlet a letelepedési kötvény” című tanulmányt.

Ki a legszimpatikusabb fideszes politikus?

Szijjártó Péter. Ízig-vérig nyugati típusú politikus, félelmetesen jól kommunikál és rettenthetetlen. Ahogy az ellenséges nyugati sajtót lerendezi, ha a bevándorlásról kérdezik, az parádés.

Viszont ha mondhatok esetleg még egyet, akkor Azbej Tristan (a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára – szerk.). A helyben való segítségnyújtás, különös tekintettel a keresztényekre, nagyon közel áll hozzám. Vele már inkább tudnék elképzelni egy közös projektet Szíriában.

Milyen, illetve mennyire szoros a viszonyotok a külföldi identitárius mozgalmakkal?

Szerencsére 2017 óta nagyon jó, napi kapcsolatban vagyunk velük, sokszor járunk egymáshoz, akár tanulni, vagy csak egy sörre kiugrunk Bécsbe.

Jól ismered Martin Sellnert, az osztrák Identitárius Generáció társalapítóját?

Nagyon jóban vagyunk, számos akcióban vettünk részt együtt, bajtársamnak mondhatom. Ausztria hálás lehet, hogy van egy olyan aktivistájuk, mint ő. Szerény, megbízható és hihetetlenül profi, a szó szoros értelmében vett politikai aktivista.

Sellner a fő szervezője a Defend Europe nevű kampánynak is. Ez mit takar pontosan?

A Defend Europe a nemzetközi kampányunk, amely az európai határok felállításáról szól. Az első két misszió tengeri volt. Ennek keretében - iszonyatos politikai ellenszélben - vittük ki a Földközi-tengerre a C-Star nevű hajót, hogy rávilágítsunk az NGO-k áldatlan tevékenységére. A misszió eredményes volt, és hogy csak két hatalmas előrelépést említsek: az olasz haditengerészet két hadihajót küldött a líbiai partokhoz, mivel sikerült rávilágítanunk a - többek között Soros-féle - NGO-k és az embercsempészek közötti együttműködésre, továbbá, mivel sikerült ellehetetleníteni az embercsempészek munkáját, a Frontex adatai szerint is ezres nagyságrenddel csökkent a tengeri halálozások száma. Ez annak köszönhető, hogy nem indítják el a lélekvesztőket a biztos halálba, mert már ez nem biznisz nekik.

Te, vagy a magyar Identitás Generáció részt vett már az identitáriusok bármelyik nemzetközi akciójában?

A tengeri akcióban, mint magyar szóvivő vettem részt. Az alpesi, harmadik felvonásban pedig több magyar aktivista is részt vett.

Ott mit csináltatok?

Egy francia hágót zártunk le, hogy bebizonyítsuk, ha száz fiatal aktivista képes megvédeni és ellenőrzés alatt tartani a zöldhatárt, akkor a kormányoknak kötelessége. Azóta a térségben jóval több francia csendőr ellenőrzi a határt, és kevesebben halnak bele az Alpok életveszélyes hágóin való átkelésbe.

Ez az egész úgy hangzik, mintha ti csak jószolgálati aktivisták lennétek, és a veszélytől óvnátok a bevándorlókat. Ezt meglehetősen nehéz elhinni.

Ha valóban a keresztény értékrend szerint akarunk cselekedni, akkor segítenünk kell a saját nemzetünkön, meg kell védenünk magunkat, de nem hagyhatjuk meghalni azt sem, aki egy jobb élet reményében indult útnak. Ezért fontos, hogy a kiinduló országokban nyújtsunk segítő kezet az embereknek és akkor nem akarnak majd életveszélyes utakra indulni, ami mindenkinek jó: Európa megmarad európainak, miközben az elmaradottabb régiók lakóinak nem lesz oka elindulni, mert látnak jövőt a saját hazájukban is.

Tavaly a nemzetközi sajtóba is bekerült, hogy a brit hatóságok nem engedték meg neked és Martin Sellnernek az Egyesült Királyságba való belépést. Mi történt akkor?

Egy zártkörű, nemzetközi IG-s konferenciára igyekeztünk, amelyen a magyar mozgalmat képviseltem volna, de Lutonban már gépfegyveresek vártak. Martint akkor már egyszer visszatoloncolták, de nem gondoltuk volna, hogy velem is megteszik. Órákon keresztül vallattak, miután kiutasítottak, mert „nem támogatom az iszlamizációt”. Az egész jegyzőkönyv egyébként elolvasható a Breitbarton, úgyhogy aki tud angolul és szeretne egy jót nevetni, annak ajánlom!

Sellner neve addig sem csengett jól, de azóta meg végképp nem, hogy kiderült, a christchurchi terrorista 1500 euróval támogatta az osztrák identitárius mozgalmat. Az új-zélandi mészárlás elkövetője ráadásul nagyon hasonló bevándorlás- és iszlámellenes gondolatokat vallott magáénak, mint akár az identitáriusok. Mit gondolsz, van felelőssége a mozgalomnak abban, hogy terrorcselekményekre sarkallhat a christchurchi elkövetőhöz hasonlókat?

Sellnernek még 2018 év elején utalt Tarrant (a christchurchi terrorista neve – szerk.), amikor még nem lehetett tudni, hogy elmebeteg és ilyen gyalázatos, gyáva mészárlásra vetemedik.

Ártatlanok ellen fegyvert fogni a legundorítóbb dolog, amit el tudok képzelni.

Kifejezett célja volt, hogy radikalizálja a békés mozgalmakat, ezt ő maga írta le. Az Identitás Generáció azonban hisz a békés politikai változásban. Mi sosem sértettünk törvényt, sosem sarkalltunk erőszakra, sőt! Egyik legalapvetőbb diszciplínánk a békés aktivizmus.

Wagnernek van felelőssége Hitler tetteiben? Nincs. Nevetséges a párhuzam és a legszánalmasabb a liberális sajtó. Amikor iszlamista terrortámadás történik, akkor mindjárt kikiáltják, hogy „egyedi eset” és „mentálisan sérült” volt az illető. Most mi történik? Az egész jobboldalt, Orbántól Sellnerig, mindenkit egy kalap alá vesznek a kettős mérce jegyében.

Most viszont úgy tűnik, végleg bealkonyulhat az identitáriusoknak. Ausztriában és Franciaországban is napirenden van a betiltásuk. Ezek a fejlemények hogyan érintik a magyar Identitás Generációt?

Európai parlamenti választási kampány van, ezt ne felejtsük. Mindenki igyekszik hangzatos dolgokat mondani, de egy mozgalmat betiltani, ráadásul azt, amelyik sosem sértett törvényt, nem lesz egyszerű menet. Nem is fog sikerülni, ha meg igen, az nyílt elnyomás, és az már valóban diktatórikus. Mi a végsőkig kiállunk a testvérmozgalmak mellett, mert tudjuk, hogy mindig demokratikus és törvényes keretek között működtünk.

Mekkora a támogatottsága, illetve hány tagja van a magyarországi mozgalomnak?

Nem vagyunk tömegmozgalom és nem is szeretnénk azok lenni. Franciaországban is alig pár száz aktivistát számol az IG, és egy közel hetvenmilliós országról beszélünk. Hiszünk abban: ahhoz, hogy a közbeszédet uralni tudjuk, nem kell tömeg, elég kevés, de jól felkészült aktivista. Főleg Budapestre koncentrálunk, itt kb. 15-20 aktivistánk van, valamint elszórtan még páran vidéki nagyvárosokban, főleg Szegeden. Sajnos a támogatottságunk nagyon visszaesett, miután tavaly az összes közösségi médián betiltották a szervezet nevének és logójának nyílt használatát és így nem jut el annyi emberhez a mondanivalónk, mint szeretnénk. Itthon inkább célzott akciókat csinálunk, főleg egyetemeken, ezért még nem ismer minket mindenki.

Miből tartjátok fenn magatokat?

Főleg a tagok rakják össze egy-egy akció költségeit, plusz adományokból.

Külföldi támogatótok van?

Nekem van Patreonon egy külföldön élő magyar támogatóm, akinek köszönöm ezúton is, hogy támogat! Egyébként nincs.

Azután, hogy kiderült, Magyarországon is járt a christchurchi terrorista, valamint pénzzel támogatta az osztrák identitáriusokat, érkezett felétek megkeresés a magyar hatóságoktól? Kihallgattak téged vagy bármelyik tagtársadat?

Minket senki nem keresett meg, de miért is tették volna?

Valószínűleg többet tudnak rólunk, mint szeretnénk, így azt is, hogy valóban nem volt semmilyen kapcsolatunk a terroristával, csak úgy, mint Sellnernek.

Milyen akciókkal készül a jövőben a magyar Identitás Generáció?

Folytatjuk az egyetemi aktivizmust, valamint április 30-án lesz egy vendégelőadós előadásunk a szíriai keresztények sorsáról. Készülünk a nyári táborunkra és folytatjuk a munkát, hogy legyen a magyar jobboldalnak jövője.