Újabb 2,5 milliárd forint támogatás szívódott fel Kisvárdán

Újabb 2,5 milliárd forint támogatás szívódott fel Kisvárdán

Nemrég az Alfahír is beszámolt a hvg.hu nyomán arról, hogy 2017 végén 2,2 milliárd forintot kapott a kormánytól a Magyar Lovassport Szövetség arra, hogy létrehozzon Kisvárdán egy termálvizes lórehabilitációs központot és lovasakadémiát, de a beruházásnak nyoma sincs.

A lap most azt írja, aznap nem csak lówellnessre, hanem egy idősek és rászorulók elhelyezését biztosító központra is adtak 2,5 milliárd forintot, szintén Kisvárdára.

Most jön a meglepetés: ennek sincs nyoma.

A Kárpát-medencei speciális elhelyezési központról senki nem tud semmit, pedig ennyi idő alatt már logikus lenne látni, mit kezdtek a 2500 millió forinttal. A hvg.hu szerint ebben az esetben is a fideszes Seszták Miklós exminiszter köreihez érkezett a támogatás, az összeg kedvezményezettje egy Határok Nélküli Gyógyításért Nonprofit Kft. nevű cég.

Érdekesség, hogy a Határok Nélküli Gyógyításért Nonprofit Kft. a működtetője annak a 2017 szeptemberében nyílt Finnamed Klinika nevű nyíregyházi magánkórháznak is, amelynek megnyitóján kormánypárti politikusok garmadája tette tiszteletét – emlékeztetnek. A drága magánkórház ráadásul néhány saroknyira fekszik a megyei kórháztól, és a klinika szakembergárdája is nagyrészt a Jósa András Kórház orvosaiból áll.

A lap azt írja, hogy amikor az új elhelyezési központ után érdeklődtek Kisvárdán,

sem az üzleti, sem a szociális, sem az egészségügyi szférában dolgozók nem hallottak ilyen fejlesztésről a városban.

Egy pletykáról viszont többen is beszéltek, eszerint lehetséges, hogy bezárnák a kisvárdai Felső-Szabolcsi Kórház egyik leromlott állapotú, 200 ágyas épületét, ahol zömmel jelenleg is krónikus belgyógyászati osztályra utalt betegeket látnak el. A szárny teljes felújítása után lehet, hogy itt nyílhat meg a 2,5 milliárdos elhelyezési központ, akár fizetős idősotthonként.