Meggyeskert a lét és nem lét határán

Meggyeskert, Blaskó Péter, Trill Zsolt
Eöri Szabó Zsolt/Nemzeti Színház

Korszakhatárok egy ország életében, az ember életében. Képesek vagyunk-e lezárni a múltat, hogy a bizonytalan jövő felé megtegyük az első lépést? Csehov utolsó művének nemzeti színházbeli színpadra vitele Silviu Purcărete révén ezekre a kérdésekre világít rá.

A 69 éves román rendező, Silviu Purcărete csapata a magyar színészekkel karöltve parádés látvány- és hangzásvilágot varázsol Csehov Meggyeskert című, egyébként meglehetősen lassú folyású drámájából. Teszi mindezt úgy, hogy a darabnak helyet adó Nemzeti Színház színészei maguk nem gázolnak át a csehovi mozdulatlanságon. Purcărete ezt úgy rendezi meg, hogy – noha hús-vér szereplők játsszák – a néző úgy érzi, félúton van a valódi világ és a szellemvilág között.

A korábban Cseresznyéskert néven ismertté vált dráma a szerző utolsó műve, mint ilyen a múlt elengedésével foglalkozik.

Ez az elengedés az alkotógárda részéről már az olvasópróba előtt megtörtént: Tóth Árpád korábbi műfordítását Morcsányi Géza új fordítása váltotta, sőt a Magyarországon megszokott címet is az orosz eredetihez közelebb álló címre cserélték.

A darab a fények, a díszlet, valamint a hangok, a zene révén lesz mégis mozgalmas, köszönet érte Purcărete állandó stábjának, Dragoş Buhagiar díszlet- és jelmeztervezőnek, Helmut Stürmer fénytervezőnek és Vasile Șirli zeneszerzőnek. A jelmezek és a díszlet bútorzata ugyan többnyire a XIX. század végi Oroszországot idézi, ám a színfal maga egy áttetsző függöny, amin csak egyetlenegy ajtó van. Csak sejteni lehet, hogy mi is van emögött a homályos, de hangsúlyos díszletelem mögött: egyszer hideg zivatar, máskor pokoli tűz. A hangzásvilág is hasonlóan kettős: egyrészt vannak nagyon is e világi, konkrét hangok, amelyekhez néha nem is társul látvány. Például a biliárdozást imitáló jeleneteknél a színészek csak a levegőben lökik a dákót, a golyók koccanását halljuk, de biliárdasztal nincs a színpadon. Hasonlóképpen már-már idegesítő frekvenciájú sípolás hallatszik egy-egy olyan jelenetnél, melynél a szereplők is csak képzelődnek.

A lét – nem lét közti átmenet érzékeltetésében hatalmas szerepe van a Csehov által talán csak mellékszereplőnek szánt öreg inasnak, Firsznek (Trill Zsolt). Az ő figurája ugyanis rendkívül különleges:

első ránézésre azt sem lehet tudni, öreg férfi vagy öreg nő, hangja is bármelyik nemhez tartozhat. Fehér kendőt visel, arca fehérre maszkírozott, tehát akár több száz éves is lehetne.

(Csehov szerint Firsz 87 éves, miközben a 47 éves Trill játssza.) Mozgása még egy 87 éveshez képest is életszerűtlenül lassú, és ezt a mozgássort a darab végéig hibátlanul műveli.

Hasonlóan „homályos” alak a darabban Sarlotta, a nevelőnő (Szűcs Nelli), akinek

még „passzusa” sincs, nem tudja, mikor és hol született, azt sem, szülei össze voltak-e házasodva.

A lét és nemlét határát bűvésztrükkjei mellett az reprezentálja, hogy egy ketrecben levő láthatatlan kutyát egzecíroztat – ez a motívum a biliárdjelenetekhez hasonlóan csak hangban jelenik meg, de nem is érezzük hiányát az élő kutyának. Később ugyanebből a ketrecből gyermeksírás hallatszik, de a csecsemő – a kiskutyához hasonlóan – nem kerül elő.

Talán maga a Meggyeskert sem létezik? Purcărete vélhetően ezt akarta elhitetni a színészekkel és így a nézőkkel is. Bár a darab központi motívuma a csodálatos birtok, mely árverés alá kerül, a szereplők egy percet sem töltenek ott, csupán néhány alkalommal néznek ki rá egy „ablakon” keresztül. Ezt az „ablakot” a színpadon úgy jelenítik meg, hogy a szereplők a nézőtér felé fordulva tekintenek a végtelenbe. Az előadás során Firsz mozdulata követi a birtokra néző Ranyevszkaja (Udvaros Dorottya) vagy bátyja, Gajev (Blaskó Péter) rácsodálkozását. Hogy nem egy valóságos színpadi, hanem egy képzeletbeli ablakról van szó, egyértelmű utalás arra, hogy mindannyiunknak megvan a maga „meggyeskertje”: az a veszteség, amely végleg elment, de ami valami új életszakasznak a kezdete is, feltéve, hogy képesek vagyunk továbblépni.

Erre a továbblépésre nem képes a darab végéig senki sem. A meggyeskerthez úgy Ranyevszkaja, mint Gajev minden racionális érv ellenére ragaszkodik. Gajev maga is egy „nagy gyerek”, ahogy Frisz nevezi: málészájú. Noha látszólag az öreg inas demens öregember, valójában a hagyományokhoz ragaszkodó, már-már ókonzervatív figura, aki inasi alárendeltségi viszonyához ragaszkodva azon aggódik, vajon az ötvenen túl levő Gajev vett-e fel kabátot a hidegben. Ranyevszkaja lánya, Ánya (Szász Júlia) bár már tizenhat éves, mégsem nőhet fel, szinte csecsemőként babusgatják, amit Purcărete úgy tesz még hangsúlyosabbá, hogy félig-meddig kerekesszékhez köti a figurát. A főhősnő fogadott leányának, Várjának (Ács Eszter) pedig hiába udvarol a meggyeskert új, gazdag tulajdonosa, Lopahin (Kristán Attila), ami a lány számára anyagi megoldást és továbblépést is jelenthetett volna, abból a szerelemből sem lesz semmi.

Ez a megrögzöttség, hogy azt ne mondjuk, csökönyösség okozza azt a tragikomikus érzést, ami miatt

a néző paradox módon szinte várja, hogy szabaduljanak meg a birtoktól.

Az előadás végére – bár a veszteség nagy, de legalább nincs adósság – nagyon világosan át is érződik, hogy az egyes szereplők saját, külön élete a meggyeskert elvesztése után végre elindulhat a maga útján. Tehát a szereplők jellemfejlődése tulajdonképpen csak a darab vége felé kezdődik meg, amikor beletörődnek a múlt lezárásába. A színfalat adó áttetsző függönyön levő – már említett – ajtó ekkor lesz hangsúlyos: a birtok korábbi lakói sorra távoznak rajta. Az ezt követő jövő, mely az ajtón túl várja őket, bizonytalan, lehet, hogy maga az égető „pokol”

Kóvályogva hagyja el a néző a nézőteret: „Most akkor mit is láttunk, hallottunk?” Lét és nem lét határán voltunk több mint két órán keresztül, a szereplőkkel együtt korszakok közt kell választanunk. Képesek vagyunk-e rá, meg tudunk-e felelni a jövő kihívásainak még akkor is, ha azok „pokolian” nehéznek tűnnek? Tudunk-e távozni azon az ajtón, amit Purcărete megmutat nekünk?

Meggyeskert
Át tudunk-e lépni az ajtón?
Eöri Szabó Zsolt/Nemzeti Színház

A darab, melynek premiere márciusban volt, a Madách Nemzetközi Színházi Találkozó (Madách International Theatre Meeting, MITEM) műsorán most vasárnap este szerepelt. Az előadás után tartott közönségtalálkozón megtudhattuk, az eredeti szereposztáshoz képest Purcărete több helyen is cserélt. A zenével, díszlettel sem „volt kész”, hanem stábjával amolyan „work in progress” módszerrel alakította, ahogy formálódott a darab. A színészek szemmel láthatóan és saját bevallásuk szerint is élvezték a játékot. Külön érdekesség volt, hogy a női szereplők több alkalommal is énekelték a szerepet. Ennek az az oka – mint fogalmaztak –, hogy Purcărete úgy érezte, itt annyira túlcsordul az érzelem, hogy azt prózában nem lehet tovább fokozni.

Csak furcsa volt, hogy a recitativo után nem ária következett, hanem ismét próza

– árulta el Udvaros Dorottya.

Purcărete nem átértelmezi, hanem a legmélyebb szintig,

a dőlt betűig szeretné megérteni Csehovot

– mondta Trill Zsolt. És bár klasszikus, kosztümös előadásnak nevezhető, néhány szürrealisztikus megoldása miatt olyanoknak ajánljuk, akiknek van pár szabad órája elgondolkodni a mondanivalóján. Akkor bárki megtalálhatja a maga meggyeskertjét, amit nyugalma érdekében maga mögött kell hagynia.

(Anton Pavlovics Csehov: Meggyeskert. Nemzeti Színház. Ford.: Morcsányi Géza. Rend.: Silviu Purcărete. Dramaturg: Kozma András. Fsz.: Udvaros Dorottya, Blaskó Péter, Trill Zsolt)

Kulturális élményparádé várható a VI. MITEM-en

„Őrjöngő röptünk, mondd, hová vezet?" - Madách: Az ember tragédiája űrjelenetének kezdő sora a mottója a VI. MITEM-nek (Madách International Theatre Meeting), melynek ebben az évben is a Vidnyánszky Attila igazgatta Nemzeti Színház lesz a házigazdája.

 

Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András
1
sss
2019. április 25. | 17:07
A Külügyi és Külgazdasági Intézet elemzője interjút adott az Alfahírnek.
1
sss
2019. április 25. | 17:00
Két pártnak nem volt meg a listaállításhoz szükséges 20 ezer érvényes ajánlása.
1
sss
2019. április 25. | 15:25
Ebben a házasságban az egyik fél hajt és dolgozik, a másik meg közben iszik, és lop.
sss
2019. április 25. | 17:07
A Külügyi és Külgazdasági Intézet elemzője interjút adott az Alfahírnek.
sss
2019. április 25. | 17:00
Két pártnak nem volt meg a listaállításhoz szükséges 20 ezer érvényes ajánlása.
sss
2019. április 25. | 15:25
Ebben a házasságban az egyik fél hajt és dolgozik, a másik meg közben iszik, és lop.
sss
2019. április 25. | 12:15
A magyar külügyminisztérium eddig nem reagált.
sss
2019. április 25. | 07:00
A Yale Egyetem kutatói levezették, amit a legtöbben már eddig is tudtunk.
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Harmati András