Megy a pénz, jön a szavazat – fideszes kampány a Vajdaságban

Megy a pénz, jön a szavazat – fideszes kampány a Vajdaságban

A Fidesz-kormány nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a határon túli magyarság körében még az anyaországinál is egysíkúbb propagandát folytasson. Ebben segítségére vannak helyi fiókszervezetei is, akik cserébe pénzt, támogatást vagy éppen képviselői helyeket várnak. A magyarság, mint létforma ebben a kérdésben másodlagos.

Az Azonnali részt vett egy vajdasági fórumon az Újvidéki Színházban, és beszámoljuk szerint ezen a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) erőteljes kampányt folytatott a Fidesznek és Orbán Viktornak.

A szerbiai (és ukrajnai, tehát unión kívüli) magyarok ugyanis egy törvénymódosítást követően idén már szavazhatnak magyar listákra is az EP-választáson. Pásztor István VMSZ-elnök korábban azt mondta, mintegy 50 ezer vajdasági magyar regisztrált az EP-voksolásra.

A cikk szerint az első felszólaló Paskó Csaba katolikus pap volt, aki nem is tagadta, hogy egy fideszes kampányrendezvényen vannak, és hogy ő a szabadkai egyházmegyét is képviseli, ugyanis a püspökkel egyeztette a kampányban való részvételét.

A pap nem fogta vissza magát, amikor a magyar miniszterelnököt kellett fényeznie. Mint a beszámoló idézi, azt mondta,

„Száz év trianoni magány után végre jött Orbán Viktor!”

A lelkesedést azonban le lehet szűkíteni a szokásos anyagiasságra is, bár ehhez tartozik némi értelmezési keret:

„Miért éri meg Orbán Viktornak ezt a sok pénzt idenyomni? Mert mi is magyarok vagyunk! Orbán Viktornak ebben haszna nincs”

- mondta, pedig a valóságtól messzebb nem is állhatna ez az észrevétel. Nyilvánvaló –és ez a nyugatra kivándorolt magyarok szavazásának szándékos nehezítésében is látszik-, valójában minden kiküldött forint mögött ott van a szándék, hogy fideszes szavazatként térjen vissza, a lehető legkönnyebben.

Mi sem mutatja ezt jobban, mint amit Kovács Elvira, a VMSZ alelnöke és parlamenti képviselője mondott, miszerint

„A Magyarországról érkező támogatásokért sorba állunk, tartjuk a markunkat, akkor magyarok vagyunk? Szavazáskor meg nem?”

Nos, a határon túliak is az anyaországiakkal egyenlő magyarok, az elszakított területek feletti féltő gondoskodás pedig a mindenkori magyar kormányoktól elvárható lehet. De ami most zajlik, láthatóan nem a hazaszeretetről, hanem az álszent szavazatmaximalizálásról szól.

(Fotó: mindannyian.rs)