A Jobbik Szerbia uniós csatlakozásának feltételéül szabná Délvidék területi autonómiáját

A Jobbik Szerbia uniós csatlakozásának feltételéül szabná Délvidék területi autonómiáját

Orbán Viktor hétfőn az európai parlamenti választások szabadkai kampányrendezvényére látogatott, ahol Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke hangsúlyozta, hogy ebben a pillanatban az a legfontosabb, hogy minden szavazati joggal rendelkező vajdasági magyar állampolgárt mozgósítsanak az európai parlamenti választásokra. A szövetség ennek érdekében indított kampányt a Fidesz-KDNP jelöltlistája mellett.

Pásztor István azért is köszönetet mondott Orbán Viktornak, hogy az elmúlt években is hitt abban, hogy a Magyarország és Szerbia közötti kapcsolatok elérhetik azt a szintet, amelyet most lehet tapasztalni. Ennek a kimagasló kapcsolatnak pedig szerinte a legnagyobb haszonélvezői a vajdasági magyarok.

A rendezvényen a magyar miniszterelnök is felszólalt, azonban Bencsik János jobbikos politikus szerint

„Orbán ismét úgy állt ki Szerbia európai uniós integrációja mellett, hogy egyszer sem tért ki a helyi magyarság számára sérelmes ügyekre.”

Pedig a képviselő úgy véli, lett volna miről beszélni, hiszen

  • Délvidéken sem a magyarság részarányos foglalkoztatása,
  • sem a világháború alatt elkobzott vagyonok visszaszármaztatása nem valósult meg, emellett
  • a szerb médiatörvény hatására számos magyar nyelvű tévé és rádió műsoridejét csökkentették vagy egyenesen meg is szüntették.

Bencsik János ezek fényében meglehetősen furcsának találja, hogy Orbán Viktor ezt a kulturális autonómiát Európában „párját ritkítónak” titulálta, majd még azt is hozzáfűzte, hogy "Szerbia a szerbeké", amely a negyedmillió őshonos délvidéki magyarság számára azt jelenti, hogy Magyarország ugyanúgy migránsoknak tekinti őket, mint az Afrikából érkezőket.

A magyar kormányfő másik kijelentése, miszerint a két ország megvédte volna etnikai összetételét, a politikus szerint szintén távol áll a valóságtól. Nem csak az utóbbi években Magyarországra betelepített több tízezer ukrán, román, török és más harmadik országból érkező vendégmunkások miatt, hanem mert ezalatt Szerbia is módszeresen telepít be magyar többségű falvakba albán nemzetiségű muszlimokat.

„Mindeközben a kivándorlás soha nem látott méreteket öltött: délvidéki magyar fiatalok tömegei keresik Szegeden, Münchenben és Londonban a boldogulást.”

Bencsik úgy látja, hogy „Szerbiának esze ágában sincs bővíteni a területén élő kisebbség jogköreit, a magyar kormány pedig számonkérés helyett még gratulál is jogaik csorbításához.”

„Pedig a dél-tiroli autonómia példája megmutatta, hogy a népek békés egymás mellett élésének és kölcsönös gazdasági fejlődésének legjobb útja a regionális területi önrendelkezés”

-írja Facebook-oldalán a jobbikos képviselő, akinek pártja parlamenti programjában sarkalatos pontként szerepel az autonómia ügye.

Az európai értékek mellett elkötelezett nemzeti néppártként

„a Jobbik elvárná a magyar kormánytól, hogy ne ismételje meg a Románia esetében 2006-ban egyszer már elkövetett történelmi bűnt, és szabja Szerbia uniós csatlakozásának feltételéül azt a területi autonómiát, amelyet Szerbia saját elszakított honfitársainak Koszovóban megkövetelt."

Az autonómia nem lehet pártpolitikai kérdés | Alfahír

A Dél-tiroli és a Kárpát-medencei magyar autonómiatörekvések vonatkozásában tartottak konferenciát a parlementben a Magyar Szív - Magyar Szó Alapítvány rendezésében. A rendezvényt az alapítvány elnöke, Szávay István nyitotta meg, aki ismertette a szervezet eddigi eredményeit.