Egy HÉV melletti kertesházban működő cég 20 milliárd előleget tett le a TV2-ért

Egy HÉV melletti kertesházban működő cég 20 milliárd előleget tett le a TV2-ért

Annyira tipikusan magyar, pontosabban annyira tipikusan NER-szerű történet kezd kibontakozni a kormánypárti irányítás alatt lévő TV2 kapcsán, hogy szebbet rajzolni sem lehetne. A G7.hu kiderítette, hogy az elhunyt Andy Vajna kormánybiztos tulajdonában álló kereskedelmi csatornáért valójában már

2016-ban elkezdett lerakni 20 milliárd forint előleget egy 60 éves cinkotai asszony cége.

Tényfeltáró cikkükben kiderítették, hogy a családi házban működő cég, egy bizonyos BusinessHelp Kft. sikeresen felvehette a gigantikus összegről szóló kölcsönt, majd ezt követően az egész céget eladták Fári Ádámnak, akit Vida József jobbkezeként mutatnak be. Vida, aki egyébként a Takarékbank Zrt. elnök-vezérigazgatója, hétfőn nyilvánosan bejelentkezett a tévé megvásárlására.

Vida egy korábbi HVG-s interjúban elmondta, hogy még gázszerelő korában Mészáros Lőrinc vezette be a földgázt otthonukba.

A cikk szerint TV2 mögött álló céghálóban folyamatosan érkezett az előleg anélkül, hogy tulajdonosváltás történt volna. A cinkotai cégre pedig azért lehetett szükség, hogy legyen egy közvetítő a vásárló és a csatorna között.

A lap azt írja, végeredményben a TV2 Mészáros Lőrinc üzleti környezetébe, egészen pontosan a felcsúti milliárdos üzlettársa és barátja, Szíjj László és a Takarékbank elnök-vezérigazgatója, Vida József közelébe kerülhetett.

Az kérdés, hogy az előleg kifizetőjének volt-e beleszólása az elmúlt másfél évben a TV2 működésébe, de lehet, hogy nem is Andy Vajna köre irányította a kormánypárti szócsövet.