Trükkel vehetnek el átlagosan 65 ezer forintot az Audi dolgozóitól, akár sztrájkig is fajulhat az ügy

Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) szerint a gyár vezetése pénzt akar spórolni a munkásokon, és ehhez felrúgott egy korábbi megállapodást is.

Közleményükben azt írták, a munkáltató alapjaiban és egyoldalúan változtatta meg a prémium kifizetésének szabályait. Ezt arra alapozzák, hogy a 2019-es prémium alapját nem a korábbi megállapodás szerinti 2019. januári bérből számolták ki, hanem a 2018. decemberiből, amikor még a sztrájk előtti, alacsonyabb bérek voltak érvényben.

A különbség, tehát a dolgozóktól elvett pénz a szakszervezet számítása szerint átlagosan nettó 65 ezer forint lehet.

Az AHFSZ közölte, hogy szerdán kollektív munkaügyi vitát kezdeményezett a vállalat vezetésével.

Talán a sztrájk, illetve a bérmegállapodás miatt szükséges a munkatársainktól elvenni a megérdemelt prémium kifizetésük jelentős részét és így megspórolni az extra kiadásokat?

– tették fel a kérdést.

Azt írták, az Audi Hungaria Zrt. a szakszervezet „érvei és bizonyítékai” ellenére is ragaszkodik az extra spóroláshoz, ezért nem maradt más lehetőségük, minthogy jogi útra tereljék a témát, és kollektív munkaügyi vitát kezdeményezzenek.

Közölték, hogy amennyiben a kollektív munkaügyi vita során sem sikerül a munkáltatót jobb belátásra téríteni, úgy bizalmi értekezletet hívnak össze és megfontolják a további lehetőségeiket,

akár egy újabb sztrájkot is.
sss
2019. Augusztus 19. | 17:02
Merkel és Orbán
sss
2019. Augusztus 19. | 17:02
Merkel és Orbán
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Kvárik Anita

Friss

Van ugyanis mit megtéríteniük az országnak. Vélemény.
Olyan súlyos az utasok helyzete, hogy azonnal ki kellene kötniük.
Már a NATO is foglalkozik az embargókat kijátszó szervezett bűnözői körökkel.
Galbács Mihály kitálalt a gyulai városvezetés mutyijairól.