Elszegényedő Magyarországra emlékeztették a kormányt

Másfél millió magyar idén nagyszombat után is tartja majd a böjtöt

– fogalmazott Stummer János, a Jobbik alelnöke csütörtökön. A legnagyobb ellenzéki párt politikusa közleményében arra reagált, hogy a kormányzati propaganda szerint Magyarországon nőnek a bérek, a magyar családoknak átlagosan 27 millió forint megtakarításuk van, újra nő a minimálbér, és az egész ország jobban teljesít.

Stummer szerint a valóság ezzel szemben úgy áll, hogy Magyarországon a dolgozói szegénység közel 5 százalékkal növekedett 2010-et követően, a jövedelmi szegények száma több mint 1 millió 200 ezer, a munkaszegénység pedig mintegy 400 ezer embert érint ma Magyarországon.

Hozzátette: míg 2010-ben nagyjából 124 ezer nyugdíjast érintett a jövedelmi szegénység, 2017-re ez a szám 210 ezerre emelkedett. Emellett közel 20 százalékkal nőtt a burgonya, a friss zöldség és a gyümölcs ára, és rendszeresen 400 forint fölé kúszik a benzin literenkénti ára is.

„A magyar nyugdíjasok kétharmadának 140 ezer forintnál is kevesebb pénzből kell megélnie, és sokuk máig nem jutott hozzá a választásokat megelőzően beígért téli rezsicsökkentéshez.”

Az ellenzéki politikus leszögezte, hogy a magyarok Európában, nem pedig a harmadik világban akarnak élni, ezért követelik a Béruniót a dolgozóknak, és létbiztonságot az idős embereknek.

Továbbra is szorgalmazzák, hogy helyezzék hatályon kívül a rabszolgatörvényt, valamint segítsék elő a multinacionális és állami cégeknél foglalkoztatottak bérének európai szintre való felzárkóztatását, továbbá teremtsék meg a differenciált nyugdíjemelés lehetőségét.