26 milliárdos tendert nyert Mészáros Lőrinc cége

Mészáros Lőrinc, oligarcha, közpénz

Az eredetileg becsült 19 milliárd forint helyett csaknem 26 milliárd forintot kaszálhat Mészáros Lőrinc cégbirodalmának zászlóshajója, a Mészáros és Mészáros Kft., illetve konzorciumi partnere, a KE-VÍZ 21 Zrt. a „VTT Felső-Tisza árvízvédelmi rendszerének kiépítése Tisza-Túr tározó” projekt kivitelezésén. Az erről szóló hirdetmény ma jelent meg az uniós közbeszerzési értesítőben.

A tájékoztatás szerint a terveken, tervdokumentáción túl a teljes körű kivitelezést is meg kell valósítani, ami számos vízjogi engedélyes létesítményt (töltések, üzemi utak, zsilipek átereszek, szivattyúk stb.), magasépítményeket (tiszabecsi védelmi központ eszköz- és anyagraktár, tiszakóródi új gátőrtelep), valamint közműkiváltásokat foglal magába.

A hirdetményben olvasható, hogy

alvállalkozóként részesedik a „buliból” a NER egy másik nagyágyújának, Szíjj Lászlónak a Duna Aszfaltja is.

A tendert előzőleg 19 milliárd 1 millió 627 ezer 797 forintra taksálták, a nyertes konzorcium végül 25 milliárd 974 millió 806 ezer 507 forintos ajánlatot tett.

Ez majdnem 37 százalékos áremelkedés.

A közbeszerzésen indult még a Szabadics Közmű és Mélyépítő Zrt., valamint a Swietelsky is.

Mészáros Lőrinc bekerült a dollármilliárdosok közé | Alfahír

A Forbes legfrissebb listája szerint Mészáros Lőrinc már a világ 2057. leggazdagabb embere, a volt felcsúti polgármester most először került a dollármilliárdosok közé, egymilliárd dolláros vagyonnal. Magyarországon csak Csányi Sándor jutott előrébb nála, az ő neve mellett 1,1 milliárd dollár szerepel, az 1941. helyen áll.

 

sss
2019. Augusztus 19. | 09:53
páneurópai
sss
2019. Augusztus 19. | 09:53
páneurópai
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Kvárik Anita

Friss

Van ugyanis mit megtéríteniük az országnak. Vélemény.
Olyan súlyos az utasok helyzete, hogy azonnal ki kellene kötniük.
Már a NATO is foglalkozik az embargókat kijátszó szervezett bűnözői körökkel.
Galbács Mihály kitálalt a gyulai városvezetés mutyijairól.