Játszóteret építettek maguknak a nagykanizsaiak, de az önkormányzat elbonttatta

Játszóteret építettek maguknak a nagykanizsaiak, de az önkormányzat elbonttatta

Tíz évig senkit nem zavartak a játékok.

Tíz évig senkit sem zavart egy játszótér Nagykanizsán, amelyet a közelben lakók építettek saját pénzükön, majd az önkormányzat egyik napról a másikra elbonttatta, mondván, hogy a játékoknak nincs engedélye – számolt be az ATV.

„A környékbeli lakók, vállalkozók, valaki, az erdész felajánlotta a fát. A másik vállalkozó hozott vagy ötven facsemetét. Faragtuk a fa játékokat. Volt, aki szakember, aki mondta, hogy mire kell figyelni, hogyan kell csinálni”

– mesélte az egyik lakó az ATV-nek.

„Volt hintánk, volt libikókánk, volt homokozó, és mindent elvittek. Még a padot is, amit valamikor ők hoztak ide, azt is elvitték, hogy nehogy le lehessen ülni a téren”

– panaszolta egy anyuka.

A közelben lakók állítása szerint, őket senki sem értesítette a bontásról. Állítólag az önkormányzat sem tudta, hogy közterületről van szó, mikor kiderült, azért döntöttek a bontás mellett, mert a játékoknak semmiféle engedélyük nem volt.