30 évet kapott a dzsihadista

30 évet kapott a dzsihadista

Bűnrészesnek mondta ki emberölésben a párizsi fellebbviteli bíróság az első, 2012-es franciaországi dzsihadista merénylet elkövetőjének, Mohamed Merahnak a bátyját és harminc év börtönbüntetésre ítélte – tájékoztat a magyar állami hírügynökség.

Mohamed Merah 2012. március 11. és 19. között hét embert ölt meg a dél-franciaországi Toulouse-ban és az onnan 50 kilométerre lévő Montaubanban: három francia katonát, majd egy zsidó iskola három tanulóját és egy tanárát. Az ügy hatalmas felháborodást keltett mind Franciaországban, mind pedig Izraelben. A merénylővel március 22-én végeztek az elfogására kiérkező kommandósok, miután nem volt hajlandó megadni magát.

Bátyját, Abdelkader Meraht 2017. novemberben húsz év szabadságvesztésre ítélték terrorista bűnszövetkezetben való bűnrészesség miatt. Az ítélet ellen a párizsi ügyészség súlyosbítást kérve fellebbezett. A vádhatóság úgy vélte, hogy az esküdtek „nem vontak le minden jogi következtetést a tényekből”, amikor terrorista bűnszövetkezetben igen, de az emberölésekben nem mondták ki bűnrészesnek a vádlottat.

A fellebbviteli bíróság csütörtök este kimondott ítéletében az ügyészségnek adott igazat, és nemcsak terrorista bűnszövetkezetben, hanem az emberölésekben is bűnrészesnek mondta ki a vádlottat.

Eric Dupond-Moretti, a vádlott ügyvédje jelezte, hogy fellebbeznek az ítélet ellen a semmitőszéken.

„Hogyan lehet valaki bűnrészes a legundorítóbb dologban a világon, és csak harminc évet kap azért? Érthetetlen. Az igazságszolgáltatás minden szakemberét meglepte ez az ítélet” – mondta a sztárügyvéd, aki arra utalt, hogy az emberölésekben való bűnrészességért életfogytiglani börtönbüntetés szabható ki, azaz szerinte a bíróság nem volt következetes az ítélethozatalkor. Az ügyvéd szerint a vádlott nem tekinthető bűnösnek az emberölésekben, miután nincs bizonyíték arra, hogy azokban részt vett.

Ez volt az első ítélet a Franciaországban 2012-ben kezdődött dzsihadista merényletek ügyében.

Az óriási médiaérdeklődés mellett öt hétig tartó 2017-es elsőfokú perhez hasonlóan az ügyészség most is életfogytiglani börtönbüntetés kiszabását kérte a most 36 éves francia-algériai állampolgárságú fővádlottra, aki 2006-ban radikalizálódott, és aki az elkövető szellemi mentora volt. A vádhatóság azt állította, hogy ő irányította öccsét a hét ember megölésében, a bíróság első fokon viszont úgy ítélte meg, nincs arra utaló bizonyíték, hogy Abdelkader Merah részt vett volna a merényletekben. A fellebbviteli per célja volt megállapítani, hogy mi volt Abdelkader Merah pontos szerepe a merényletsorozatban.

Az ügynek egy másik vádlottja is volt, az ő esetében is fellebbezett az ügyészség. Fettah Malki 14 év börtönbüntetést kapott első fokon, amiért fegyvert és golyóálló mellényt adott el az elkövetőnek, aki gyerekkori barátja volt, és akiről tudta, hogy radikalizálódott. Az ő esetében a fellebbviteli bíróság viszont enyhítette a büntetést tíz év szabadságvesztésre.

Az ügyészség precedensértékűnek tekinti az eljárást a további terrortámadások perei előtt, amelyekben az elmúlt években több mint 250-en vesztették életüket Franciaországban.