Irak békéltetné meg Iránt és Szaúd-Arábiát

Irak békéltetné meg Iránt és Szaúd-Arábiát

Több évtizednyi háború után Irak a békéltető szerepébe léphet, 

Irak konferencián látta vendégül szombaton Irán és a vele rivális Szaúd-Arábia parlamenti tisztségviselőit, miközben Ádil Abdel Mahdi iraki miniszterelnök erőfeszítéseket tesz Bagdad közvetítői szerepének kiépítésére a térségben - írja az MTI. 

Mohammad el-Halboszi, az iraki házelnök Bagdadban fogadta szaúdi, iráni, török, kuvaiti, szíriai és jordániai hivatali partnereit az egynapos rendezvényen, hogy a térség biztonsági, diplomáciai gazdasági kérdéseiről egyeztessenek. 

"Ma Irak egy ígéretes stratégiai partnerséget épít a szomszédos országokkal, fenntartások és előnyben részesítések nélkül" - hangsúlyozta Halboszi, az Irakkal határos Irán, Szaúd-Arábia, Kuvait, Törökország, Szíria és Jordánia parlamenti képviselői előtt.

"Ami összefűz szomszédjainkkal, az közös földrajzi elrendeltetésünk és közös érdekeink" - áll a tanácskozást követően közzétett közleményben.

A dokumentum szerint a látogatóba érkezett tisztségviselők ígéretet tettek az iraki újjáépítés és fejlesztési erőfeszítések, illetve az ország stabilitásának támogatására.

A több mint három évtizeden át háborúk tépázta Irak most közvetítőként próbálja újraértelmezni szerepét a több fajsúlyos ügyben - így a szíriai polgárháború, illetve a Teherán elleni amerikai szankciók kérdésében - is ellentétes álláspontot képviselő szomszédjai között.

Ezek ketten mindig utálni fogják egymást | Alfahír

Egyesek hidegháborúról beszélnek a térségben, aminek Irán és Szaúd-Arábia a főszereplője. Nincs közvetlen katonai konfrontáció a két ország között, de éles harcot vívnak egymással a regionális dominanciáért, aminek részét képezik a proxy-háborúk is. A fő konfliktus ez a Közel-Keleten, de ehhez még számos másik is csatlakozik.

A regionális találkozót Mahdi és Barhám Száleh elnök diplomáciai erőfeszítései előzték meg. Mahdi például nemrég tért vissza Iránban és Szaúd-Arábiában tett körútjáról, ahol világossá tette, hogy Teherán és Rijád rivalizálásában Irak nem fogja egyikük pártját sem fogni. Bagdad ehelyett a kereskedelmi kapcsolatok kiszélesítését szeretné az újjáépítéshez, amihez Iraknak dollármilliárdokra van szüksége segélyekben és befektetésekben, különösen az energetikai és elektromos ipari ágazatokban.

A két "olajkitermelő szuperhatalom" ugyanakkor már régóta egymással vetélkedik, hogy kiterjeszthesse közel-keleti befolyását. Szakértők szerint már az is szokatlannak mondható, hogy tisztségviselőik egyazon rendezvényen vettek részt.

Szaúd-Arábia vs. Irán: nem vallási, hanem hatalmi harc | Alfahír

Induljunk a kályhától! Sokat hallunk az elmúlt hetekben Szaúd-Arábia és Irán konfliktusáról, illetve ennek kapcsán arról, hogy előbbi szunnita, az utóbbi síita ország. Mi a különbség az iszlám két irányzata között, és mi bajuk van egymással?

Irak emellett annak a regionális kezdeményezésnek az egyik élharcosa, amely visszavezetné Szíriát az Arab Liga soraiba. Iraki vezetők már előzőleg is világossá tették, hogy míg Bagdad Washington szoros szövetségese marad a Közel-Keleten, nem hagyják magukat korlátozni az Irán és Szíria elszigetelésére irányuló amerikai külpolitika által.

Száleh elnök egyik márciusi interjújában, amelyet az AP amerikai hírügynökségnek adott, úgy fogalmazott ezzel összefüggésben: "Irak visszatért a szomszédságba".