Az Iszlám Állam nyomában: gyerekkatonákkal védené a "keresztény magyar hazát" a kanizsai önkormányzati lap

Az Iszlám Állam nyomában: gyerekkatonákkal védené a "keresztény magyar hazát" a kanizsai önkormányzati lap

Szép húsvéti címlap. 

Kevesen tudják, és Istennek hála hamarosan az ő nagy részük is elfejti, hogy fénykrában az Iszlám Államnak volt egy színes-szagos angol nyelvű magazinja, a Dabiq. Az elmebeteg eszméket terjesztő kiadványról annak idején mi is írtunk, a nagykanizsai önkormányzati újságot pedig a jelek szerint meg is ihlette a dzsihadista média.

Ami engem illet, mindig megmosolyogtat a hatástalanított fegyverekkel katonai bemutató rendezvényeken játszó gyerekeken, vagy a honvédelmi ismeretek iskolai oktatásán kiboruló szuperhumanista hippik sápítozása. Mióta világ, a világ a kisfiúk tekintélyes része szereti a katonásdit, és arról álmodik, hogy egy nap ő is háborús hős lesz. Istennek hála, erről a nagy többségük később letesz, és csak a valóban arra hivatottak öltenek egyenruhát. 

Szóval nincs ebben a jelenségben semmi új, vagy bizarr. Abban sem, ha egy kissrác (nyilván hatástalanított) gránátvetővel pózol. Azzal viszont már annál inkább, ha húsvét előtt ez a fénykép kerül a címlapra "Védem a keresztény magyar hazát" felirattal – miként azt a 444 kiszúrta. A hit és a haza védelme ugyanis békeidőben a papok és katonák dolga, de még a legvadabb háborús időkben is a felnőtteké.

Kivételt ez alól csak olyan szörnyállamok képeznek, mint a végét járó Harmadik Birodalom, a legsötétebb afrikai diktatúrák, illetve a kiskamaszok által végrehajtott kivégzésekről elhíresült Iszlám Állam.

Több mint 1100 gyerek harcol az Iszlám Államban | Alfahír

A londoni székhelyű emigráns szervezet információi szerint az Iszlám Állam speciális irodákon keresztül igyekszik megnyerni a fiatalokat a polgárháború sújtotta közel-keleti ország északi és középső részén, az ellenőrzése alatt álló területeken. A terrorszervezet szolgálatába álló kiskorúakat azután ott látni a harcolók között.

A gyermekek keresztes hadjáratát szervező marseilles-i emberkereskedőket pedig még az előszeretettel sötétnek bélyegzett középkorban is felakasztatta a német-római császár.

Szóval ilyen nagy elődök nyomában jár a fideszes vezetésű nagykanizsai önkormányzat "lokálpatrióta hetilapjának" főszerkesztője, Dóró János ezzel a remek címlappal. 

Kanizsai újság


Az ominózus idézet egyébként a kiváló, Kossuth-díjas énekmondó, Kátai Zoltán nyilatkozatából lett odacsapva a címlapra egy felfegyverzett kisfiú mellé. A művész természetesen nem a gyerekkatonákról, hanem a végvári katonai énekek, illetve Balassi Bálint költészetének üzenetéről beszélt.