Úgy tűnik, idén még nem küld embert az űrbe a SpaceX a Crew Dragonnal

Úgy tűnik, idén még nem küld embert az űrbe a SpaceX a Crew Dragonnal

Füstfelhők szálltak fel szombaton Cape Canaveralból, amiből a Florida Today arra következtetett, hogy valami hiba adódhatott a SpaceX Crew Dragon nevű űrhajójának legutóbbi üzemanyag tesztje során.

A cég szóvivője ezt később megerősítette. Elmondása szerint a kezdeti tesztek sikeresen zárultak, a végső tesztnél azonban anomália lépett fel álló helyzetben, de szerencsére senki nem sérült meg.

Emiatt viszont úgy tűnik, hogy idén már nem fog megvalósulni a SpaceX és a NASA közös projektje, aminek keretében utóbbi űrhajósait a most tesztelt űrkapszulákban küldenék fel a Nemzetközi Űrállomásra.

A SpaceX egyébként épp egy hónapja ért újabb mérföldkőhöz, ekkor zárult le a Demo-1 küldetés, amely során a Crew Dragon sikeresen kapcsolódott a Nemzetközi Űrállomáshoz, ahonnan aztán épségben visszatért a Földre.

Irány a Mars! | Alfahír

A NASA prioritásai között az elmúlt években ismét előkelő helyre került a Mars-projekt. 2014 januárjában az űrügynökség bizonyítékokat mutatott be arra vonatkozóan, hogy az ősi Marson adottak voltak az élet kialakulásának feltételei, ezután az Opportunity és a Curiosity marsjárók feladatát is módosították és az ilyen jellegű kutatásokat állították célkeresztbe.