Ebben a sorrendben lesznek az EP-szavazólapon a pártok

Ebben a sorrendben lesznek az EP-szavazólapon a pártok

Kisorsolta a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) keddi ülésén, hogy a május 26-i európai parlamenti (EP-) választáson a pártok listái milyen sorrendben szerepeljenek a szavazólapon. Az NVB 11 lista sorrendjét állapította meg, legfeljebb ennyi lista szerepel majd a szavazólapon. Két kamupárt is lehet a papíron.

Elképzelhető azonban, hogy a listák száma végül ennél kevesebb lesz, ez abban az esetben fordulhat elő, ha az ajánlások ellenőrzésénél kiderül, hogy valamelyik pártnak nincs meg a listaállításhoz szükséges 20 ezer érvényes ajánlása.

Az NVB hét listát (a Jobbikét, a Fidesz-KDNP-ét, a Momentum Mozgalomét, a Mi Hazánk Mozgalomét, az MSZP-Párbeszédét, az LMP-ét és a DK-ét) már korábban nyilvántartásba vett, és a határozatok jogerőre emelkedtek. Négy listát (a Magyar Munkáspártét, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártét, az Egységes Magyar Nemzeti Néppártét és a Tea Párt Magyarországét) kedden jelentettek be. Az ajánlások ellenőrzését követően az NVB-nek legkésőbb a bejelentéstől számított negyedik napon kell a lista nyilvántartásba vételéről döntenie.

Tehát ugyan csak később válik véglegessé, összesen hány jogerősen nyilvántartásba vett lista lesz, a választási eljárásról szóló törvény előírja, hogy a bizottságnak a listák bejelentésére megadott határnapon kell kisorsolnia a bejelentett listák sorrendjét.

A sajtónyilvános sorsolást a testület két tagja végezte: Bozsóki Éva elnökhelyettes előbb egy urnából a lista sorszámát húzta ki, Rádi Péter elnök pedig egy másik urnából a lista nevét.

A sorsolás értelmében a listák a következő sorrendben szerepelnek majd a szavazólapon:

1. Egységes Magyar Nemzeti Néppárt,

2. MSZP-Párbeszéd,

3. Magyar Kétfarkú Kutya Párt,

4. Jobbik Magyarországért Mozgalom,

5. Fidesz-KDNP,

6. Momentum Mozgalom,

7. Tea Párt Magyarország,

8. Demokratikus Koalíció,

9. Mi Hazánk Mozgalom,

10. Magyar Munkáspárt,

11. Lehet Más a Politika.

A szavazólapon szerepel majd a lista sorszáma, a listát állító párt (illetve több párt esetén pártok) neve és emblémája, a szavazásra szolgáló kör, valamint a listán szereplő első öt jelölt neve.