Bruttó 2,4 millió forint a közmédia vezérigazgatójának fizetése

Bruttó 2,4 millió forint a közmédia vezérigazgatójának fizetése

Frissítés

Az idei évre vonatkozó fizetési adatokat a hvg.hu kérte ki közérdekű adatigénylésben, ezek alapján a vezérigazgató fizetése 2 millióról 2,4 millióra nőtt. Papp Dániel eggyel magasabb pozícióba lépve 1,85 millió forint helyett 2,4 milliót kap havonta.

Az alábbi adatok a korábbi bérszínvonalat mutatják:

Az RTL Klub Híradója 2018-ban másfél év pereskedés után ismerhette meg az MTVA vezetőinek fizetését. A két korábbi vezérigazgató, Böröcz István és Szabó László Zsolt havi bruttó 2 millió forintot kapott, ugyanezen a fizetési színvonalon van a jelenlegi vezető, Vaszily Miklós járandósága is.

Böröcz Istvánnak távozásakor 17,5 millió, míg Szabónak 12 millió forintot utaltak. A vezérigazgató után Papp Dániel, a tartalomszolgáltatásért felelős igazgató a második legjobban fizetett alkalmazott, bruttó 1,85 millió forinttal.