Utcára hívnak mindenkit a diákok

.

Pénteken, 16 órára tüntetést szervez a Független Diákparlament a Kossuth Téren, a hazai oktatás állapota és a kötelező nyelvvizsga bevezetése ellen. A legnépszerűbb közösségi oldalon már közel 10 ezren jelezték, hogy érdekli a diákok megmozdulása, amelyen az ellenzéki pártok is részt vesznek.

A diákok szerint a kötelező nyelvvizsga bevezetése miatt több tízezren kiszorulhatnának a felsőoktatásból. A KSH adatai szerint 2018-ban a felsőoktatásba felvettek 55%-a nem rendelkezett középfokú nyelvvizsgával, így akár a jelentkezők fele is kiszorulhat jövőre. A másik probléma, hogy olyan szakmákat érintene leginkább ez, ahol jelenleg nagyon erős munkaerőhiány van. Ha még többen elesnek attól, hogy ezeken a szakokon tanuljanak, akkor ez további szakemberhiányt eredményezhet.

Az üggyel kapcsolatban a Jobbik Ifjúsági Tagozata még petíciót is indított tavaly decemberben, amelyet azóta több tízezren aláírtak. A Jobbik IT elnöke, Keresztesy Gergő az Alfahírnek úgy nyilatkozott, hogy

a Jobbik IT elismeri, hogy napjainkban egyre fontosabb a nyelvtudás, de nem tudunk egyetérteni azzal, hogy a felvételihez kötelező követelmény legyen 2020-tól. Ugyanis jelenleg nincsenek meg a feltételei annak a középiskolai oktatásban ahhoz, hogy mindenki számára alapos nyelvismeretet adjon.

Jobbik Ifjúsági Tagozat

Ameddig a közoktatásban nem biztosítottak a nyelvtanuláshoz szükséges alapvető feltételek, addig az egyetemi felvételi nyelvvizsga-követelmény csak arra alkalmas, hogy diákok tízezreit szorítsa ki a...

Keresztesy hozzátette, hogy anyagi diszkriminációnak tartja a rendelkezést, mivel sok család nem engedheti meg magának, hogy külön órákra járassák a gyerekeiket vagy nyelvtanfolyamokra járjanak.

„Ez az intézkedés csak arra jó, hogy diákok tízezreit zárja ki, annak a lehetőségéből, hogy ők felsőoktatási intézménybe tudjanak jelentkezni. Úgy érezzük, hogy Orbán Viktor elveszi a fiatalok jövőjét ezzel az intézkedéssel”

 – tette hozzá a Jobbik IT elnöke.

Az esemény szervezője, Sipos Ferenc Norbert arra buzdít mindenkit, hogy minél többen vegyenek részt a demonstráción. Emlékeztetett, hogy 2012-ben már voltak arra vonatkozó tervei a kormánynak, amelyek arra irányultak, hogy minél kevesebben jelentkezzenek a felsőoktatásba. Ám, a diákok kiállása miatt, meghátrált a kormány.

„Most a nyelvvizsga felől próbál a kormány ismét belenyúlni a fiatalok jövőjébe. Álljunk ki az igazunkért, mint 2012-ben és küzdjünk a szabad felsőoktatásért”.

Az oktatás állapota miatt tüntetnek a diákok | Alfahír

Egy év után ismét az utcára hívja az embereket a Független Diákparlament. A szervezet április 26-án demonstrációt szervez a Kossuth térre. Tavaly az országgyűlési választás előtt a Független Diákparlament még miniszterelnök-jelölti vitát is szervezett az oktatás helyzetével kapcsolatban, amelyből - szokásához híven - csak a miniszterelnök maradt ki.

A Független Diákparlament egyébként a közleményében három célt nevezett meg:

1. A felvételihez kötelező nyelvvizsga bevezetésének elhalasztása addig, amíg az ország minden iskolájában elérhetővé nem teszik a minőségi nyelvoktatást!
2. A felesleges túlterhelés csökkentése, magolás helyett a való életre készítsen fel az iskola!
3. Az oktatási rendszer kiszámíthatóvá tétele, élhető jövő a diákoknak!
Láttál valami izgalmasat?
Küldd be nekünk!
Szerkesztő:
Nagy Béla Ádám

Friss