Fogy a hitegetett súlyos betegek ideje, ismét levelet írtak a kormánynak

Fogy a hitegetett súlyos betegek ideje, ismét levelet írtak a kormánynak

Van, aki már lélegeztetőgépre került a fideszes mismásolás miatt.

Levélben fordultak a gerinc eredetű izomsorvadásban szenvedők az egészségügyi miniszterhez, mivel már hónapok óta nem történt előrelépés azért, hogy mindegyikük megkapja az életmentő kezelést. A levelet Rig Lajos továbbította írásbeli kérdés formájában, így hamarosan kiderülhet, hogy mivel indokolják a várakozást.

Még év elején fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz Tóth Tímea, az egyik olyan izomsorvadásos beteg, akinek elutasították államilag finanszírozott gyógykezelését. Levelére a miniszterelnöktől nem érkezett válasz, viszont a kormánypárti politikusok azt ígérték minden egyes alkalommal, amikor leszavazták a gyógyulásukat lehetővé tevő jobbikos javaslatokat, hogy dolgoznak az ügyön.

30 ember életmentő kezelését akadályozták meg a fideszesek

Rig Lajos nyújtotta be a törvényjavaslatot, amely a propagandakiadásokra szánt 30 milliárd forintból csupán 4 milliárdot csoportosított volna át annak érdekében, hogy minden SMA-s megkapja a Spinraza nevű gyógyszert. Jelenleg 30-an várnak kezelésre, mert forráshiányra hivatkozva nem minden érintettnek finanszírozza a több mint 150 milliós terápiát az egészségbiztosító.

Az érintettek és ellenzéki képviselők többször hangsúlyozták a kormánypárti honatyák előtt, hogy az egyetlen létező, de viszonylag drága gyógymód megállítja az állapotromlást a nemzetközi eredmények alapján. Azt is ismertették, hogy ez a folyamat viszont a készítmény nélkül hétről hétre rosszabb lesz, ennek ellenére még mindig nem hallani semmit a kezelések kiterjesztéséről.

Ezt elégelték meg, így most arról érdeklődik Kásler Miklósnál, hogy mikor lesz már valami a várva-várt fideszes ígéretekből. Pedig még a kormányzati szócsőnek számító Magyar Nemzet is arról írt egy hónapja, hogy lehetővé kell tenni az érintettek gyógyítását. Ahogy az izomsorvadásban szenvedők, úgy a levelet továbbító Rig Lajos is emlékeztette az egészségügyi minisztert arra, hogy a betegek élete múlik a kormányzati teszetoszaságon:

„Miközben már Románia, Argentína és egyre több ország elérhetővé teszi számukra az életüket jelentő kezelést, addig hazánkban csak várnak és várnak. Számukra minden nap számít, ugyanis a betegség a légzőizmaikat is veszélyezteti. Az idő telik. A sorsukat tárgyaló bizottsági ülések óta már van, aki lélegeztetőgépre került, más pedig gyomorszondára szorul.”

A gerinc eredetű izomsorvadásban, más néven SMA-ban szenvedők ügyét a parlament elé vivő politikus írásbeli kérdésként nyújtotta be a levelet a tárcavezetőnek. A jobbikos képviselő azt kérdezi, hogy meddig kell még várniuk az érintetteknek, erre legkésőbb két hét múlva választ kaphatnak.