Közpénzre szerződött saját magával a színházigazgató

Közpénzre szerződött saját magával a színházigazgató

A váci teátrumnak korábban is voltak zavaros pénzügyi tranzakciói. A fideszes polgármester a felelősségre vonást megakadályozta.

Ellenzéki képviselők szerint 40 millió forint összegben szerződött saját magával, feleségével, illetve cégükkel Kis Domonkos Márk, a Váci Dunakanyar Színház igazgatója. És bár a szabálytalanságokat az önkormányzat belső ellenőrzése feltárta, természetesen nincs következmény.

A váci önkormányzat tudta nélkül kötött szerződést az ő és „közeli hozzátartozója” (felesége) nevén levő céggel, valamint egyéni vállalkozóként is a Váci Dunakanyar Színház igazgatója, Kis Domonkos Márk – derül ki a város honlapjára kikerült ellenőrzési jelentésből. A dokumentum 13. oldalán olvasható vizsgálati jelentés szerint a VéNégy Fesztiválnak helyet adó, önkormányzati tulajdonú színház igazgatója egyúttal ügyvezetője és tulajdonosa is volt a VéNégy Fesztivál Kft.-nek, ez pedig a Munka törvénykönyve szerint összeférhetetlen.

Mint a dokumentum fogalmaz, az összeférhetetlenség nemcsak nála, hanem közeli hozzátartozójánál is fennállt, amit szintén jeleznie kellett volna a tulajdonos önkormányzatnak.

Kis az üzletrészétől 2018. július végén szabadult meg, azóta az egyedüli tulajdonos felesége, Péter Tamara, aki korábban a színház kommunikációs vezetője is volt. Az Opten adatai szerint a VéNégy Fesztivál Kft. ügyvezetője a cég megalakulásától, 2017 őszétől 2018 márciusáig Péter Tamara volt, őt Kis Domonkos Márk követte 2018 júliusáig, azóta pedig Péter Tamara édesanyja, Kis anyósa a cég ügyvezetője.

A vizsgálati jelentés felrója, hogy

Kis és felesége közös érdekeltségű cégével kötött szerződést a Kis igazgatta színház az önkormányzat mint tulajdonos tájékoztatása nélkül, továbbá Kis és Péter is egyéni vállalkozóként szerződéses jogviszonyban állt a színházzal,

ezekre a szerződésekre pedig az önkormányzat képviselő-testülete nem adta áldását. A Váci Hírlapellenzéki képviselők beszámolói alapján úgy tudja, a Kis Domokos Márk és Péter Tamara, valamint cégük színházzal kötött szerződéseinek összértéke 40 millió forintra tehető.

Ez azonban még mindig nem elég. Kis a vizsgálatideje alatt, nem sokkal azt követően, hogy kiszállt a VéNégy Fesztivál Kft.-ből (egész pontosan 2018. augusztus 3-án)

saját nevére védjegyként bejelentette a „VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó” szóösszetételt.

A Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala adatbázisa szerint ennek lajstromozása (nem jogerősen) idén február 14-én, meghirdetése pedig március 28-án megtörtént, és az alábbi körre vonatkozik:

  • Reklámozás; kereskedelmi ügyletek; kereskedelmi adminisztráció; irodai munkák.
  • Nevelés; szakmai képzés; szórakoztatás; sport- és kulturális tevékenységek.
  • Vendéglátás (élelmezés); időleges szállásadás.

A szabálytalanságok feltárása után az önkormányzat testületi ülésén az ellenzéki képviselők bizalmi szavazást kezdeményeztek Kis Domonkos Márkkal szemben, azonban Fördős Attila polgármester ezt nem volt hajlandó elrendelni, a törvénysértésnek a fideszes vezetésű városban nincs következménye.

Nagyot húzott a színház pénzén a trágár fideszes vállalkozó

Meghívásos alapon három cég pályázhatott volna a Váci Dunakanyar Színház felújítására, ám a tendert a Kis Domonkos Márk vezette teátrum, illetve a fideszes önkormányzat úgy írta ki, hogy mindössze egyetlen érvényes pályázó akadt: a Boltív-Bau Kft., aki 336 millió forintért szerződött az épület renoválására.

Ez a cég „véletlen” épp Bodonyi Bélának a (rész)tulajdonában áll, aki – a Vácért Lokálpatrióta Egyesület honlapján olvasható írásból kiderül – a 2014-es helyi választáson Fidesz-jelöltként indult, majd a polgármester, Fördős Attila javaslatára külsős tagja lett a kultúrával is foglalkozó szakbizottságnak. Ő volt Pető előtt a váci fociutánpótlással foglalkozó klub elnöke és az ő cége bérelte a várostól sportcsarnok büféjét is.

Bodonyi és a Fidesz kapcsolatáról mindent elmond, hogy a választások után Pető Tibor váci Fidesz-elnökkel karöltve üvöltötték, hogy „egyszerűen senkik vagytok, hej-hej!”