"Magyarországnak feladata van Európa újraevangelizálásában" - pontosan egy év múlva gyűlik össze a katolikus világ Budapesten

"Magyarországnak feladata van Európa újraevangelizálásában" - pontosan egy év múlva gyűlik össze a katolikus világ Budapesten

2020 szeptemberében 71 esztendő után ismét Magyarországon tartják az Nemzetközi Eucharisztikus  Kongresszust (NEK). A katolikus világ egyik legjelentősebb eseményére hívők tízezreit várják a világ minden részéről. A Kongresszus rendezvényeire mától lehet regisztrálni. 

A nyitó szentmisét pontosan egy év múlva, 2020. szeptember 13-án a Puskás Ferenc Stadionban tartják. A 365 napos visszaszámlálást jelző órát pénteken délután avatták fel a Szent István Bazilika előtt. 

Az eseményen fellépett a Debreceni Hajdú Néptánc Együttes Tiszai Zsuzsa vezetésével, valamint a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskola énekkara, Sapszon Ferenc karnagy vezetésével, aki a NEK Egyházzenei Bizottságának elnöke is.

Néptáncosok

A jövő évi rendezvény nemzetköziségét a Bazilika lépcsőin felsorakozó hetven zászlótartó szimbolizálta, akik 70 nemzet lobogóit hordozták. Ezek a Kongresszusra hívott katolikus világot jelképezik. Erdő Péter a rendezvényt követő sajtótájékoztatón az Alfahír kérdésére válaszolva elmondta:

valószínűleg ennél is több helyről, 80-100 országból érkeznek majd zarándokok hazánkba. 

Az esztergom-budapesti érsek a Bazilika előtt összegyűlt tömeget köszöntő beszédében hangsúlyozta: ez az esemény nem igazán a mai, inkább „ősi, eredeti értelmében” lesz kongresszus: összegyűlnek sokan a világ minden tájáról, hogy tanúbizonyságot adjanak „hitükről, örömükről, szeretetükről.” Hangsúlyozta: az eucharisztia, az oltáriszentség azt üzeni nekünk: „nem vagyunk kidobva értelmetlenül a létbe”, mert Istennek mindannyiunkkal terve van. Ez a küldetés éppen úgy érvényes az egyes emberre, a családokra és a népekre is. „Isten így szeret minket, sok népből álló emberiségként” - mutatott rá. Erdő Péter szerint a Kongresszus arra is lehetőséget ad, hogy 

„megmutassuk saját azonosságunkat, örüljünk szeretettel a másokénak, ezzel is megköszönve Istennek ajándékozó gazdagságát.”

Erdő Péter

Köszöntőt mondott a Kongresszust előkészítő titkárság vezetője, Mohos Gábor püspök is, aki egyenesen a Vatikánból érkezett az eseményre. Kiemelte, ott is nagyon várják a budapesti rendezvényt és sokan fognak érkezni Magyarországra. „Abban bízunk, hogy a NEK nem csupán egy egyhetes programsorozat lesz, hanem már a felkészülés időszakában is megújulást és kezdeményezőkészséget ébreszt, ami a program után tudatosan folytatódik” – húzta alá Mohos Gábor.

Az egybegyűltekhez szólt Michael August Blume pápai nuncius is. Emlékeztetett az 1938-as Budapesti kongresszusra melyen Eugenio Pacelli bíboros, a későbbi XII. Piusz pápa is részt vett, mint pápai legátus. Ezen a rendezvényen ott volt Mindszenty József zalaegerszegi plébános is, aki „a tragikus évek során az Eucharisztiába vetett hitéről is tanúságot tett".

„Magyarországnak szerepe, feladata van Európa újraevangelizálásában. Tanúságot kell tennünk a keresztény szeretet és az Eucharisztia bensőséges kapcsolatáról”

– mondta a nuncius. 

Erdő Péter és két elsőáldozó fiatal leplezte le a visszaszámláló emlékpontot, aminek órája egy évig fogja mutatni a Szent István-bazilika előtt a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusig hátralévő napokat.

A mai nappal NEK honlapján megkezdődött a regisztráció a Kongresszus eseményeire. A részvétel minden rendezvényen ingyenes lesz.