Vasárnap újra felcsendül a magyar himnusz Pozsonyban

Vasárnap újra felcsendül a magyar himnusz Pozsonyban

Még ha ez nem is fog tetszeni a szlovákoknak.  

Még ha ez nem is fog tetszeni a szlovákoknak.

Május 5-én, vasárnap, a szlovák himnusztörvény, vagyis lényegében a magyar himnusz felvidéki betiltása miatt himnuszéneklő tüntetést tartanak a magyar koronázó városban, Pozsonyban.

"Az igazságtalan törvény megszegése a szabad embernek nemcsak lehetőség, hanem egyenesen kötelesség! A szabad emberek azt énekelnek, amit akarnak, és ehhez egy kormánynak semmi köze. Gyertek el Pozsonyba és értessük ezt meg az imbecil és dilettáns politikusainkkal is"

- olvasható a Facebookon meghirdetett esemény leírásában. Információink szerint a Jobbik több tagja, köztük Sneider Tamás, a párt elnöke is részt vesz az eseményen.

Mint ismert, a március végén megszavazott törvényt végül Andrej Kiska "a jogbiztonság és ezáltal a jogállamiság elveivel összeegyeztethetetlennek tartva" visszaküldte azt újbóli tárgyalásra.

A szlovák elnök ezzel a lépésével máris többet tett a felvidéki magyarságért, mint a magyar kormány, amely a himnusztörvény helyett inkább  azzal volt elfoglalva, hogy egy Orbán-karikatúra miatt tiltakozzon Szlovéniában.

Kigúnyolják Orbánt: azonnal tiltakozik a külügy, betiltják a Himnuszt: "majd megvizsgáljuk az ügyet"

Szlovákia a magyar külügyminiszter hümmögő bólogatása közepette az utóbbi évek legvisszataszítóbb magyarellenes intézkedését hozza meg, ám a magyar diplomácia inkább egy szlovén hetilap Orbán Viktort ábrázoló karikatúrájával foglalkozik. Itt tartunk, itt tart a magyar nemzetpolitika. Álljon itt két hír, okulásként: Szlovákia bünteti a magyar himnusz eléneklését, a magyar diplomácia nem tesz semmit.