Hamarosan Formula-E futamot rendeznek Budapest belvárosában?

Hamarosan Formula-E futamot rendeznek Budapest belvárosában?

A Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) elnökével, Jean Todttal tárgyal Oláh Gyárfás, a Magyar Nemzeti Autósport-szövetség (MNASZ) elnöke az Formula-E versenysorozat, budapesti megrendezéséről.

Az MNASZ elnöke szerint még csak a tárgyalásos fázisban vannak az előkészületek.

„Jelenleg a Dél-afrikai Köztársaságban, Sun Cityben vagyunk az FIA éves sportkonferenciáján, és kezdeményeztem, hogy itt a következő napokban Jean Todttal egyeztessünk a Formula-E versenynaptárába kerülés feltételeiről”

– nyilatkozta Oláh Gyárfás.

Az MNASZ elnöke, kedden tárgyalt az utóbbi évtizedek újonnan épített Forma-1-es pályái közül többet is megtervező Hermann Tilkével, aki szívesen részt venne a nyomvonal kialakításában.

"Számomra fontos szempont, hogy be tudjuk mutatni csodálatos fővárosunkat a televíziós közvetítés során. A Forma-E ráadásul a közeljövőben világbajnoksággá alakulhat, ezért különösen pozitívak az érzéseim, mert így ezzel a sorozattal is csatlakozni tudnánk a magyar kormány törekvéséhez, amely szerint Magyarország szívesen ad otthont világ- és Európa-bajnokságoknak"

- jelentette ki Oláh Gyárfás.

A Formula-E sorozat 2014-ben indult, és azóta egyre népszerűbb. 2020-tól kezdve már hivatalos és elismert FIA világbajnoki rangja lesz is.