Az LMP szeretné, ha a kormány több figyelmet fordítana az idősgondozásra

Az LMP szeretné, ha a kormány több figyelmet fordítana az idősgondozásra

Az LMP felszólítja a kormányt, hogy fordítson több figyelmet és erőforrást az idősgondozás fejlesztésére - mondta Ungár Péter, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus hangsúlyozta, hogy az állami idősotthoni intézményrendszer már most kapacitáshiánnyal küzd, jellemzőek a 4-5 éves várólisták, az idősek számának növekedésével pedig a helyzet romlására lehet számítani. 

Az LMP ezért elsőként azt követeli a kormánytól, hogy az egyházi helyett az állami intézmények férőhelyeit növelje, a következő öt évben legalább a jelenlegi másfélszeresére

- mondta Ungár Péter.

Kiemelte, az idősek otthonápolásának nagyobb anyagi elismerését is el szeretnék érni, ennek részeként a jelenlegi 38-58 ezer forintról első körben 100 ezer forintra, majd a minimálbér összegére emelnék az ezért járó díjazást, a gyermekeiket otthon ápolók mintájára. 

Az LMP ezen kívül a szociális bértáblát is növelné, hogy csökkentse az intézményekben tapasztalható "rettentő elvándorlást"

- tette hozzá a párt parlamenti képviselője.

Ungár Péter az őszi önkormányzati választásra vonatkozó kérdésre válaszolva azt mondta: az LMP és a Jobbik is legitim szereplője az ellenzéki politikának, ezért szerinte a balliberális oldal Budapesten sem kerülheti el, hogy megvalósítsa a vidéken sok helyen létrejött teljes ellenzéki összefogást.