MNB: ha válság lesz, 109 ezer hiteles kerülhet bajba

MNB: ha válság lesz, 109 ezer hiteles kerülhet bajba

Azt javasolja a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a változó kamatozású jelzáloghitellel rendelkezőknek, hogy minél hosszabb időre fixálják a kamatot, mert egy esetleges pénzügyi válság nagy kockázatot jelent.

Binder István, az MNB felügyeleti szóvivője vasárnap az M1 csatornán elmondta, hogy a jegybank és a Magyar Bankszövetség erről szóló kampánya során tájékoztató levelet küldenek ki azoknak, akiknek legalább tíz év van hátra a futamidőből, és 2015 előtt kötötték meg a szerződésüket.

Bíró Ica: „Magyarország a kilakoltatások országa"

Rákay Philip, a Magyar Televízió volt vezérigazgató-helyettese amiatt bosszankodik, hogy a 24.hu kiderítette: Bayer Zsolthoz hasonlóan ő is önkormányzati örökbérletet szerzett a budai Várban. Míg a NER prominensei azért tülekednek, hogy a várnegyedbe költöző Orbán Viktor közelébe települhessenek, addig a kilakoltatási moratórium április végi lejárta után a kifosztott devizahitel-károsultakat a kilakoltatás réme fenyegetni.

A levél tartalma összefoglalja a változó kamatozás jelentette kockázatot, megoldást kínál többféle fixálási lehetőséggel, valamint az adott ügyfélre lebontva megmutatja, hogyan alakulna a törlesztőrészlet kamatfixálással és kamatemelkedés esetén.

A kampány összesen 894 milliárd forint hitelállományt, és 109 ezer ügyfelet érint. Az ügyfelek hetven százaléka forintosított deviza alapú hitelt, harminc százaléka pedig forint hitelt vett fel változó kamatozással - tudatta a szóvivő.