Egyedüli közjogi méltóságként vett részt Sneider Tamás a felvidéki himnusztörvény elleni tüntetésen

Egyedüli közjogi méltóságként vett részt Sneider Tamás a felvidéki himnusztörvény elleni tüntetésen

Viharos szélben és esőben tüntettek több százan a szlovák himnusztörvény, vagyis lényegében a magyar himnusz felvidéki betiltása ellen a magyar koronázó városban, Pozsonyban.

A magyar zászlók gyűrűjében arról beszélt a rendezvény egyik főszervezője, Halász Béla, hogy:

„A himnuszunkat kell megvédeni, mert a szlovák parlament egy olyan törvény hozott, kifejezetten ellenünk, a magyarok ellen, ami tiltja és bünteti a himnusz éneklését. Himnuszunkat, nemzeti imánkat, ami összeköti a magyar nemzetet, Felvidék, Kárpátalja, Erdély, Vajdaság és a nagyvilág összes magyar emberét."

 

Halász szerint a törvényt figyelmetlenségből megszavaló felvidéki magyar politikusokról bebizonyosodott, hogy alkalmatlanok a nép képviseletére.

A tiltakozáson a Jobbik több tagja, köztük Sneider Tamás, a párt elnöke, az Országgyűlés alelnöke is részt vett. Ő a Facebook-oldalán arról számolt be, hogy Magyarországról:

"A közjogi méltóságok közül egyedüliként vettem részt azon a tüntetésen, amit az igazságtalan himnusztörvény miatt szerveztek Pozsonyban."

Mint ismert, a március végén megszavazott törvényt végül Andrej Kiska "a jogbiztonság és ezáltal a jogállamiság elveivel összeegyeztethetetlennek tartva" visszaküldte azt újbóli tárgyalásra.

A szlovák elnök ezzel a lépésével máris többet tett a felvidéki magyarságért, mint a magyar kormány, amely a himnusztörvény helyett inkább  azzal volt elfoglalva, hogy egy Orbán-karikatúra miatt tiltakozzon Szlovéniában.

A beterjesztők korábban gyakorlatilag azzal indokolták a tervezetet, hogy a magyar többségű Dunaszerdahely focicsapatának mérkőzésein folyamatosan elhangzik a magyar himnusz.