Ez egy ilyen nap: az NVB megbírságolta a Fidesz mellett kampányoló közmédiát

Ez egy ilyen nap: az NVB megbírságolta a Fidesz mellett kampányoló közmédiát

A 444.hu szúrta ki, hogy a Nemzeti Választási Bizottság keddi határozata szerint a köztévé csatornáit működtető Duna Médiaszolgáltató Zrt. megsértette a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló törvényt, amikor múlt szombaton, a Fradi-Újpest bajnoki meccs félidejében leadott egyperces "híradójában" leadta a Fidesz Hassan F.-es kampány/propagandafilmjét.

A vonatkozó határozatot be kell olvasniuk az Egyperces híradójukban, és még 745 ezer forintos bírságot is fizetniük kell (igaz, a döntéssel szemben fellebbezhetnek).

Ahogy arról beszámoltunk, Mirkóczki Ádám, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának jobbikos elnöke a TEK-vezetőjére, Hajdu Jánosra hivatkozva tételesen cáfolta a videóban közölt fideszes állításokat.

Azt is megírtuk ma, hogy az MTI kénytelen volt javítania a saját beszámolóját, ugyanis az eltért a kormánypárt propagandájától, illetve Ujhelyi István MSZP-s politikusról is a mai napon kezdett el névtelen cikkekben hazugságokat terjeszteni a kormánypárti sajtó.